
Tényleg nővé operáltatja magát? Tisztázta a róla szóló pletykákat az énekes
Szecsődi Karcsi valóban érdeklődött egy plasztikai sebésznél.

A napokban felröppent a hír, hogy a Megasztárban feltűnt Szecsődi Karcsi nővé operáltatja magát. Az egyik napilap azt állította, a 19 éves fiú egy nemátalakító műtéttel kapcsolatos konzultációra jelentkezett be egy hasonló jellegű beavatkozásokat is végző klinikára.


Az énekes a Tabu TV riporterének tisztázta a tervezett operációval kapcsolatos pletykákat.
Korrekció után érdeklődött
Szecsődi Karcsi szerint egy, az egyik tévécsatornán adott interjúja lehetett a pletyka forrása. Ebben arról beszélt, miért öltözködik és sminkeli magát nőiesen.
Erre reagálva egy újság már úgy kereste meg, hogy miért jelentkezett be egy plasztikai sebészhez nemátalakító műtétre.
- Közelébe nem értem semmilyen plasztikai sebészetnek, annyi volt igaz ebből a sztoriból, hogy felhívtam egy plasztikai sebész asszisztensét, hogy be szeretnék jelentkezni egy konzultációra orrplasztikával kapcsolatban. Különben is, ha egyszer nő is szeretnék lenni, annak amúgy sem most, 19-20 évesen lenne itt az ideje - tisztázta magát az énekes.
Azt is állították, hogy meleg
Azok az emberek, akik jól ismerik, csak nevettek a legutóbbi szalagcímeken, ő azonban nagyon kiborult ezen a légből kapott feltételezésen. Szerencsére a barátai mindenben támogatják.
Akkor is mellette álltak, amikor arról jelentek meg cikkek, hogy meleg, és azzal gyanúsították meg, hogy ezt a szerepet csak kitalálta magának, hogy foglalkozzon vele a média. Mindkét híresztelést felháborodva tagadta.
- Szerinted egy ilyen ember, akiről egész Magyarország azt gondolja, hogy meleg, és mindent felvállalok a műszempillától kezdve a sminkig vagy hajig, a legdurvább dalokat is felvállalom, majd pont azt nem vállalom fel, hogy meleg vagyok? - nyilatkozta a Tabu TV-nek.
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
Fotó: TV2 Sajtószoba