Családi tragédia után kellett talpra állnia a magyar énekesnőnek

Friss Voice összefoglaló

Szécsi Böbe és Saci nagyszüleiket vesztették el a múlt héten.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

16 versenyző lépett színpadra a Voice harmadik élő adásában, akik közül négyen ismét búcsúzni kényszerültek.

Sírás és nevetés egyaránt szerepet kapott a műsorban, a Szécsi ikrek pedig először szólaltak meg az őket ért családi tragédia óta.

Ajándékot kapott a rajongóktól

Az első fellépő a Voice legmegosztóbb figurája, Czerovszky Heni volt, aki Madonnát idézte meg a színpadon a Vogue című dallal. Másodikként Quan következett, aki még az őt korábban kritikával illető Malek Andreát is meggyőzte produkciójával.

Harmadikként a rocker fenegyerek, Schrott Péter érkezett, akivel ezúttal is nagyon elégedettek voltak a mesterek. A végső győzelemre is esélyesnek tartott Berkes Olivér előadása olyan jól sikerült, hogy jutalomként még egy plüssoroszlánt is begyűjtött női rajongóitól.

Veres Mónika a próbák alatt elpityeredett, balladájával viszont már a mesterét, Mező Misit ríkatta meg majdnem. Egy szál zongora- és hegedűkísérettel elénekelt dalát a közönség hatalmas vastapssal fogadta.

Kettős családi tragédia

Bűdi Szilárd Joe Cocker legendás felvételébe még egy szájharmonikás részt is belecsempészett, így téve kerek egésszé az előadást. Schwartz Dávid a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál győztes slágerével lépett a színpadra, ám előadása kissé megosztotta a mestereket.

Bombanőt varázsoltak belőle! A TV2 sztárja sosem volt még ilyen dögös

Nézegess képeket!

Elolvasom

Husnullina Regina a színpadon fekve adta elő Dido lassú szerzeményét. Az andalító dallamokat Henderson Dávid vitte tovább, aki bebizonyította, hogy ha kell, még rappelni is tud. A hangulatot hamarosan Weisz Viktor pörgette fel egy rock and roll dallal.

A Szécsi ikrek, akik a múlt héten vesztették el nagyszüleiket, még mindig a tragédia hatása alatt állnak, ám csakúgy, mint az előző héten, ezúttal is erőt tudtak meríteni az éneklésből, és színpadra álltak. Az érzékenyebb Böbe ezúttal Rihanna slágerét, míg az őt vigasztaló Saci a Hair egyik betétdalát énekelte.

Pál Dénes jellegzetes, mély hangjához tökéletesen illő Most múlik pontosan című dalt választotta a Quimby együttestől, Torzsa Gabi pedig egy forró hangulatú Hungária slágert varázsolt a színpadra.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hamarosan Gájer Bálint következett, aki az Oasis felvételét adta elő szokásához híven swing stílusban.

- Ez a te világod, légy hű magadhoz - mondta Mező Misi a színvonalas produkció után.

Ez est utolsó fellépője Nádor Dávid volt, akinek George Michael feldolgozása valóban méltó befejezése volt a shownak.

Az eredményhirdetésre ezt követően már nem kellett sokat várni: a nézők és a mesterek döntésének értelmében Czerovszky Heni, Quan, Bűdi Szilárd és Torzsa Gabi nem folytathatja tovább a versenyt.

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük