Súlyos sérülésekkel került kórházba - A TV2 műsorvezetőjét egy autó gázolta el

Szebeni István a FEM3 Caféban mesélt súlyos balesetéről.

Szebeni Istvánt nem láthatnánk most reggelente a Mokka stúdiójában, ha nincs akkora szerencséje, hogy kéz- és lábtöréssel megússza gyerekkori autóbalesetét. A TV2 népszerű sztárját négyéves korában gázolta el egy gépkocsi, miután kiszaladt az úttestre a labda után.

- Én elmentem, csak vissza már nem jöttem a labdával, úgyhogy két kéz, két láb - árulta el a FEM3 Cafénak adott interjújában a Mokka 40 éves műsorvezetője, akit egy Skoda 100-as sodort el néhány pillanattal azután, hogy az útra véletlenül kirúgott labdáért indult.

- Képzeljétek el, hogy a sofőr vitt be a kórházba, tehát volt annyi lélekjelenléte - tette hozzá a tévés, akinek súlyos sérülései miatt három hetet kellett a kórházban töltenie a baleset után. Ezzel azonban korántsem értek véget a megpróbáltatásai, hiszen egészen 14 éves koráig kellett még különféle vizsgálatokra járnia.

Nem lehetett könnyű Szebeni Istvánnak ilyen fiatalon túltennie magát ezen a traumatikus élményen, mert édesanyja a baleset idején éppen nem tartózkodott otthon, ezért a kisebbik bátyja vigyázott rá a nagy megrázkódtatás idején.

Igazat adhatunk Ördög Nórának, aki szerint kollégájára a védőangyala vigyázott, de Szebeni István tanult is az esetből, hiszen habár megúszta maradandó sérülések nélkül, saját bevallása szerint azóta sokkal jobban körülnéz, mielőtt lelép a járdáról.

Fotó: FEM3 Café

Ez a barna szépség Szebeni István felesége! Nem csoda, hogy rajong érte

Képes összeállításunkban megnézheted Szebeni István bájos feleségét és édes kisfiát.

Ez a barna szépség Szebeni István felesége! Nem csoda, hogy rajong érte

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük