Szandi és Szinetár Dóra tinisztárként lettek ismertek: rosszindulatú pletykákat terjesztettek róluk
Még gyerekek voltak, amikor rövid időn belül mindketten betörtek a popszakmába.
Szinetár Dóra és Szandi volt a nyolcvanas évek két legfelkapottabb magyar tinisztárja. A két fiatal mindössze pár év különbséggel robbant be a köztudatba: míg az ikonikus svájcisapkás Szandi az Álmodozás című slágerrel, addig Szinetár Dóra a Buli után takarítás nevű dallal lett híres.
A sikerrel együtt természetesen kialakultak a rajongótáborok is. Sok újságcikk azt a képet festette róluk, hogy egymás konkurenciái, és emiatt nem ápolnak túl jó viszonyt. Arról, hogy ennek mennyi igazságtartalma volt, a Meglepetés magazinnak beszéltek.
Szandi és Szinetár Dóra
A két sztár útjai korán keresztezték egymást: Szandi mindössze 12 éves volt, mikor először színpadra állt a Nyomorultak című musical statisztájaként, amiben Szinetár Dóra a kis Cosette-t alakította. Nem sokkal később Szinetár Szandit követve megjelent a popiparban.
- Hallottuk a híreket, hogy a sikerem után az egyik lemezkiadó szerződést kötött egy új tinisztárjelölttel. Emlékeszem, amikor Dóra első slágere kijött, az akkori menedzseremmel és pótapukámmal, Fenyő Miklóssal arról beszélgettünk, hogy fel kell kötnünk a gatyánkat, mert megjelent a konkurencia - mesélte a hetilapnak Szandi, aki nagyon tehetségesnek tartotta Szinetárt.
Bár a két lány merőben más személyiség volt, és semmilyen ellenszenvet nem érzett egymás iránt, a média mégis azt sugallta, hogy nem kedvelik egymást, így próbálták összeugrasztani őket.
- Hírlapi kacsa volt, hogy rivalizálunk egymással. Friderikusznak akkoriban volt egy talkshow-ja Nyíregyházán. Szandit meghívta vendégnek, engem pedig telefonon kapcsoltak be a műsorba. Sándorral szokszor emlegettük azóta is ezt a beszélgetést, amit úgy próbált alakítani, mintha mi nem szeretnénk egymást, de ezt sehogy sem sikerült elérnie, mivel nem volt köztünk ellentét, sosem mondtunk rosszat a másikról - emlékezett vissza Szinetár Dóra, aki a popéneklés helyett már akkor is inkább a színházi szerepeket preferálta.
Ő Szinetár Dóra testvére: Gábor Thaiföldre költözött, miután kirúgták a tévéből
Szinetár Dóra testvérét 2011-ben bocsátották el az MTVA-tól, hiába volt nagy tévés múltja, felszámolta az életét Magyarországon.
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Cover-fotó: Life Tv/Ébredj velünk!, RTL/Álarcos énekes
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- fenyő miklós














