"Szembe kellett néznem bizonyos dolgokkal" Ezért akarta otthagyni a pályát az ismert énekesnő
Szalóki Ági örökre megcsömörlött az éjszakai fellépéstől és a részegektől.
A madárcsontú énekesnő, Szalóki Ági nem énekelt mindig színes játszóházakban, egykori közönsége se lelkes lurkók hadából került ki.

A bájos előadó a Reflektor magazinnak elmondta, hogy pályája kezdetén még füstös, éjszakai szórakozóhelyeken lépett fel, de rossz tapasztalatai miatt végleg szakított azzal az életmóddal.
Felhagyott az éjszakázással
Ágiban sose volt kétség afelől, hogy a zene az élete, hiszen gyerekkora óta ennek élt. Kislányként hegedült és énekelni tanult, 17 éves korában már színpadon állt.
Kezdetben az Ökrös és a Besh O Drom együttes énekeseként lépett fel, később önálló produkciókkal rukkolt elő. A tehetséges előadó bejárta a világot, húszévesen már nemzetközi fesztiválok résztvevője volt, volt alkalma megtapasztalni az énekesnői pálya árnyoldalát is.
- Nagyon sokat éjszakáztam, és megtapasztaltam a szórakoztatóipar árnyoldalát is. Persze hét év kellett ahhoz, hogy bennem is végbemenjen egy fejlődés. Nekem kellett szembenéznem bizonyos dolgokkal magamban, úgyhogy most már bátran és szívesen megyek ki a színpadra - vallotta be Ági a magazin riporterének.
A gyerekekben talált őszinte közönségre
A törékeny és szelíd énekesnő a szakmai váláságot végül egy merész húzással oldotta meg: célközönséget váltott és gyerekeknek kezdett énekelni.
Első önálló lemeze, a Tél-nyári laboda is nekik szólt, de játékos és melankolikus dalainak széles a repertoárja. Ági népdalokat, Karádi-dalokat és jazzt is énekel. Hangulata és érzései döntik el, mikor milyen dalt választ, teljes művészi szabadságot élvez, de a gyerekek kívánságaira is figyel.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
- Nagyon sok szeretetet kapok a gyerekektől. Apró ajándékokat hoznak, sőt, vannak olyanok is, akikkel már hosszabb ideje tartom a kapcsolatot. Szinte családtagként tekintenek rám. Az ő barátságukból is nagyon sokat merítek - mesélte mosolyogva a szimpatikus énekesnő.


















