10 év után szakított a Megasztár álompárja? Az énekesnő közleményben tisztázta

Ez az igazság Szabó Eszter és Kontor Tamás szakításáról.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szakított Szabó Eszter és Kontor Tamás, a 2005-ös Megasztár szerelmespárja - adta hírül ma kora reggel a Blikk.

Pár órával később kiderült, csak egy kiszínezett pletykáról van szó, az érintettek is meglepődtek a híren.

Az énekesnő közleményben tisztázta

2005 őszétől 2006 tavaszáig tartott a Megasztár harmadik szériája, amelyben két versenyző, Szabó Eszter és Kontor Tamás szerelembe esett egymással.

A vadóc külsejű kalapos lány és a rocker énekes sokak kedvence volt, így a nézők kitörő örömmel fogadták a hírt, miszerint az énekesnő pár hét után máris teherbe esett, a Megasztár elődöntői alatt már első gyermeküket várta, csak erről akkor még maga sem tudott. Edvin világra jövetele után nem sokkal még egy kisfiuk született, Armand.

A Blikk ma reggeli számában egy helyi bennfentes információira alapozva azt írta, a Gyulán élő pár már nincs együtt, a 37 éves Kontor Tamás el is költözött otthonról, de a gyerekekről továbbra is együtt gondoskodnak.

Szabó Eszter és Kontor Tamás magánéletéről továbbra sem kíván nyilatkozni, de a 32 éves énekesnő egy közleményt juttatott el a Velvet szerkesztőségébe.

Már 4 gyerekük született! Így néznek ki a 2005-ös Megasztár szerelmespárjai most

Nézegess képeket!

Elolvasom

"Senkinek sem nyilatkoztuk azt, hogy szakítottunk, valószínűleg valamilyen pletykát kiszínezve jutott el a lap a hír megszületéséig...

Tíz éve tart a kapcsolatunk, ami folyamatában és naponta is változik, ahogy másoknál is, de még a legközelebbi barátainktól sem várnánk el beszámolót arról, hogyan állnak épp. Egyelőre mi sem tudósítanánk összeveszésekről, kibékülésekről és a viszonyunk aktuális minőségéről a jövőben sem, mert nem érezzük indokoltnak. Továbbra is szívesen szórakoztatjuk a közönséget, és csak ez az életünk nyilvános része, mindenkinek köszönjük a megértést ezzel kapcsolatban" - írta.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük