Felkavaró! Szabó Erika kertelés nélkül vallott szakításáról

A Barátok közt egykori sztárja öt év kapcsolat után szakított szerelmével, Salinger Richárd íróval.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2010 márciusában a Reflektor számolt be először arról, hogy Szabó Erika szakított szerelmével, Salinger Richárd íróval. A 26 éves színésznő akkoriban meglehetősen szűkszavúan beszélt különválásukról, az okokat nem nevezte meg, annyit azonban elárult, hogy már fél éve nincsenek együtt.

A Barátok közt egykori Mátyás Tildája 2006-ban jött össze az Ulpius Ház sikerkönyveinek szerzőjével, és kapcsolatuk nagyon szépen alakult. A csinos színésznő 2006 nyarán azt mesélte, hogy ez szerelem volt az első látásra, és nagyon jól megértik egymást.

Tartós kapcsolatra számított

Akkori megérzése szerint tartós kapcsolatra számított, de az összeköltözést egyikük sem erőltette.

Habár sokat voltak együtt, Erika a szüleinél lakott Dabason, de természetesen gyakran aludt szerelménél, annak ellenére, hogy Salinger többnyire esténként és éjszakánként ír.

Az öt éven át tartó párkapcsolatról a sorozatsztár most először mesélt bővebben a Best magazinnak.

Erika elmondta, hogy alig múlt húszéves, amikor találkozott Salingerrel, a legnagyobb kihívást pedig az jelentette ezekben az időkben számára, hogy elfogadja magát.

Nehezen enged közel magához bárkit

Saját bevallása szerint ugyanis sokáig tart, amíg megnyílik valakinek, és nehezen enged igazán közel bárkit is magához.

A legszebb magyar színésznők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Szakításuk kapcsán nem titkolta el, hogy fáj neki ez az egész, mivel nagyon fontos volt életében a kedvese, akitől rengeteget tanult a felnőtt világról.

Reményei szerint idővel elmúlik majd a fájdalom, amit most mindketten éreznek, és talán barátok lesznek majd, de erre szerinte még sokat kell várni. Ami pedig a karrierjét illeti: Szabó Erika nemrég fejezte be az Üvegtigris 3 forgatását, amiben Pikali Gerda és Ruttkay Laura mellett ő alakítja az egyik főszerepet.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük