
„Szabó Zsófi nem lesz sokáig szingli” - Gyorsan rátalál a szerelem Müller Rózsa szerint
A jósnő szerint Szabó Zsófira hamarosan újra rátalál a szerelem, de megfontoltan kell új párt választania.

Shane Tusup még anyák napján is élete szerelmének nevezte Szabó Zsófit, akivel tavaly nyár elején indult a kapcsolatuk, és akit Monte-Carlóban jegyzett el idén februárban. Nem csoda, hogy mindenkit váratlanul ért a két sztár május 17-i bejegyzése, miszerint felbontották az eljegyzésüket.
Müller Rózsa azonban nem lepődött meg, ő már a lánykérés előtt azt nyilatkozta a Hot! magazinnak, hogy a fiatalok szakítani fognak.
Szabó Zsófi új szerelem
A jósnő akkor azt mondta, Szabó Zsófi nagyon szép, de egyelőre nem tudott olyat választani, aki hozzá való, a volt férje sem illett hozzá semmilyen tekintetben, Shane Tusup pedig az a fajta férfi, aki nem tud egyetlen nő mellett lehorgonyozni. Szerinte a szőke szépség nem marad sokáig egyedülálló.
Biztos, hogy gyorsan rátalál majd a szerelem, nem lesz sokáig szingli.
- Ám ha nem elég körültekintő, a sors könnyen megismételheti magát. Arra kell figyelnie, hogy érett férfit válasszon! Zsófi egyértelműen bevonz magának egy típust: azokat a pasikat, akik bár felnőttek, mégis valahol gyerekek maradtak - véli Müller Rózsa, aki szerint ezek a férfiak ugyan biztos egzisztenciális háttérrel rendelkeznek, de nem tudnak megfelelő háttérországot biztosítani a színésznő-műsorvezető számára.

Arról is beszélt, szerinte miért nem működhetett hosszú távon Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolata.
Szabó Zsófi édesanyja
Szabó Zsófi és édesanyja között szoros az anya-lánya kapcsolat, amit csak megerősített a 2017 decemberében született unoka, Mendel érkezése. Sokan csodálkoznak, hogy már nagymama, Pálma asszony ugyanis nagyon fiatalos, azt is kevesen mondanák meg, hogy közel van a hatvanhoz.
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
OLVASD EL EZT IS!