A Barátok közt gyereksztárja volt: mára gyönyörű édesanya lett Szabó Kitti
Szabó Kitti az örök rosszfiú, Bartha Zsolt lányát, Bokros Lindát alakította a népszerű telenovellában.
Szabó Kitti a Barátok közt Bokros Lindáját játszotta, az egykori gyerekszínészből mára gyönyörű édesanya lett.
Szabó Kitti 2024-ben
Szabó Kitti mindössze 15 éves volt, mikor Bartha Zsolt lányaként megismerte őt az egész ország. Bokros Lindaként két évet töltött a sorozatban, majd egy időre visszavonult a nyilvánosság elől. Később YouTube-on tért vissza, ahol többnyire humoros és ismeretterjesztő videókat készít, emellett pedig influenszerként keresi kenyerét.
Az egykori gyereksztár ma már boldog menyasszony és büszke édesanya, ötéves kisfiát, Félixet szerelmével, Martinnal neveli. A lánykérés 2021-ben ugyan már megtörtént, a menyegzőre még nem került sor.
A harmincéves édesanya korábban azt mondta, már javában tervezik az esküvőt, valamint a második gyermek terve is ott lebeg körülöttük, de a gyermekáldás a jelenleg is futó színdarabja miatt még várat magára.
Szabó Kitti, Kapi Levente, Truckenbrod Fanni és Gombos Krisztián idén januárban mutatták be Vasárnapi ebéd című vígjátékukat, ami most a fiatal színésznő gyereknevelés mellett megmaradt energiáit mind leköti.
Ő volt a Barátok közt első Tildája 24 éve: felismered A mi kis falunkban?
Erdélyi Tímea elárulta, miért imád a sorozatban szerepelni.
ElolvasomCover-fotó: RTL
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















