Szabó Győző megcsalta Rezes Juditot: a színésznő így vágott vissza

Szabó Győző megcsalására Rezes Judit meglepő módon reagált.

Szabó Győző és Rezes Judit megcsalás
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Szabó Győző és Rezes Judit házasságára valóban igaz a „jóban-rosszban”, hiszen közel húsz év alatt komoly hullámvölgyeket éltek meg, mégis mindig kitartottak egymás mellett.

Szabó Győző és Rezes Judit megcsalás

Kapcsolatuk egy egyéjszakás kalandként indult, majd végérvényesen egymásba szerettek. Két közös gyermekük született, végül 2021-ben, tizenhét év után – és mint később kiderült, egy megcsalást követően – össze is házasodtak. A félrelépésről korábban maga Szabó Győző is őszintén beszélt, most pedig Rezes Judit idézte fel ezt az időszakot.

Rezes Judit.png
Fotó: Egy ritmusban

Az Egy ritmusban című podcastben a színésznő elmondta, hogy akkoriban nagyon eltávolodtak egymástól, és mindketten a munkájukba temetkeztek. Amikor együtt voltak, azt az időt sem használták ki igazán. 

Végül Szabó Győző megcsalta kedvesét, aki saját magát is meglepte azzal, hogyan reagált a történtekre.

- Először én azt éreztem, hogy ha ilyen valaha történne velem, akkor annak biztos, hogy vége lesz és nem fogom tovább folytatni. Amikor ez kitudódott, akkor magamon is ledöbbentem, hogy az első gondolatom az volt, hogy szeretem ezt az embert, és ha ez tényleg csak egy botlás volt, akkor dolgoznunk kell azokon a dolgokon, amiket eddig a szőnyeg alá söpörtünk.

Azt gondoltam, hogy nem lehet egy ilyen kapcsolatot folytatni, de tisztában voltam azzal is, hogy én is sok mindenben hibás vagyok. Ha olyan alkat lettem volna, akkor én is megcsaltam volna

– magyarázta Rezes Judit.

A félrelépés végül mindkettejüket felébresztette, és komolyan elkezdtek dolgozni a kapcsolatukon, amelyből később a házasság is megszületett.

A színésznő nem tagadja, hogy a mai napig gyakran veszekszenek, hiszen mindketten heves természetűek, mégis úgy érzik, éppen ez ad lendületet a kapcsolatuknak. Az idő pedig őket igazolja.

Demcsák Zsuzsa férje: 3 éve tart a kapcsolatuk, emiatt voltak köztük konfliktusok

Demcsák Zsuzsa nem tagadja, hogy a kapcsolatuk nem indult feszültségmentesen.

Elolvasom

Cover-fotó: Profimédia

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük