Szabó Esztert a 2005-ös Megasztárban ismertük meg - A 37 éves énekesnő így megváltozott
Szabó Eszter az éneklés mellett újságíró, szerkesztő is.
Szabó Eszter a 2005-ös Megasztárban tűnt fel, a verseny alatt védjegyévé vált a kalap, amit szinte az összes adásban viselt. A tehetségkutató alatt az emberek annyira a szívükbe zárták, hogy végül a negyedik helyig jutott. Amíg tartott a TV2 műsora, beleszeretett versenytársába, Kontor Tamásba, akivel családot is alapított, két fiuk született. Edvin 2006 decemberében, Armand 2008 márciusában jött a világra. A sztárpár útjai azóta már különváltak.
A búgó hangú és extrém stílusú énekesnő az elmúlt 14 évben rengeteget változott, ahogy az az alábbi felvételen is látható. Egy időben többféle hajszínt is kipróbált, például szőkét.
A vörös árnyalattal is kísérletezett, amivel nagyon dögös volt.
Napjainkban viszont újra sötét árnyalatú tincsekkel hódít, csakúgy, mint a régi szép időkben.
A 37 éves sztár manapság több lábon áll: szülővárosában, Gyulán az egyik helyi szálloda dzsesszénekesnője, emellett a Szeretlek Magyarország nevű oldal egyik újságírója és szerkesztője.
Érdekesség, hogy mielőtt a Megasztárba jelentkezett volna, már akkor a médiában dolgozott, rádiós műsorvezető volt, illetve az egyik vidéki tévénél is tevékenykedett. Már kislányként arra vágyott, hogy újságíró lehessen.
Szeret jótékonykodni, szociálisan érzékeny nő, erre tanítja a fiait is, volt, hogy a gyerekekkel ruhákat vagy éppen bicikliket adományoztak a rászorulóknak.
Így festenek ma a Megasztár egykori tinisztárjai
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott a Megasztár óta Patai Anna, Lakatos Yvette, illetve Galambos Dorina.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- tehetségkutató