Sydney van den Bosch vőlegényével a címlapon: válását 5 hónapja tudatta
Az egykori szépségkirálynő címlapinterjúban mutatta meg új párját, aki már a vőlegénye.
Sydney van den Boschra egy rendkívül nehéz időszakban talált rá a szerelem egy olyan társ személyében, aki visszaadta neki a hitet, hogy újra boldog lehet. A Szerencsekerék háziasszonya a Glamour magazin digitális címlapinterjújában mutatta meg új párját, és mesél először arról, hogy Benjámin személyében olyan társra lelt, akire mindig is vágyott.
Sydney van den Bosch vőlegénye
Sydney van den Bosch tavaly szeptemberben jelentette be, hogy Egerszegi Tamás labdarúgóval hét év párkapcsolat és ötesztendőnyi házasság után válnak. Január elején a focistát egy csinos hölggyel látták több helyen, és az is kiderült, hogy a Szerencsekerék háziasszonya az egykori teniszezővel, Kaszás Benjáminnal alkot egy párt.
A gyönyörű modell azt, hogy újra szerelmes, egy diszkrét fotóval a social media felületein közölte, amit követően házassága lezárását és az új szerelem fellobbanását rögtön összefüggésbe hozták. Az influencer a Glamournak azt mondta, szerinte ez is azt bizonyítja, hogy az embereknek fogalmuk sincs róla, valójában mi zajlik körülötte.
- A házasságom jóval hamarabb véget ért, mint hogy azt elmondtam volna nyilvánosan. Addig nem akartam elindítani a lavinát, amíg a belső harcainkon nem voltunk túl, és érzelmileg nem álltam készen arra, hogy képes legyek róla magabiztosan beszélni. Nem volt könnyű hét évet elengedni, és fel kellett dolgoznom azt is, hogy még harmincéves sem vagyok, ráadásul átestem egy olyan betegségsorozaton is, ami akár az életembe is kerülhetett volna.
Benjámin civil, teljesen normális, hétköznapi életet él, így az eljegyzésük bejelentésén túl szeretnék a magánéletük további történéseit eztán is diszkréten kezelni.
- Balin nyaraltunk, Beni velem ellentétben rendkívül sportcentrikus. Rengeteget túráztunk, gyönyörű természeti kincsek, vízesések, vulkánok vettek minket körbe. Az egyik alkalommal kitaláltuk, felmászunk az egyik vulkán tetejére. Hajnali háromkor vágtunk neki, végigküzdöttem az utat, nagyon elfáradtam, egy ponton próbáltam volna Benit rábeszélni, forduljunk vissza. Ő végig csak azt hajtogatta: csak a szíved vigyen tovább.
- Akkor még nem értettem, miért mondogatta ezt, alig kaptam levegőt, annyira fáradt voltam. És akkor felértünk a vulkán tetejére, a gyönyörű napfelkelte tárult elénk, varázslatos volt, ahogy ott a világ tetején hirtelen megkérdezte tőlem, leélném-e vele az életemet. Soha nem fogom elfelejteni ezt a pillanatot! Ott akkor megpecsételődött köztünk valami, ami mostanra még erősebben összetart minket. Váratlanul jött az életembe, neki köszönhetem, hogy újra boldog vagyok, és felerősítette bennem, amit titkon mindig is hittem: igenis létezik az igaz szerelem! - mesélte eljegyzéséről a 28 éves influenszer a magazinnak.
A teljes interjú ezen a linken érhető el.
A Szerencsekerék háziasszonya smink nélkül: Sydney van den Bosch ennyire más, mint a tévében
Mutatjuk azokat a magyar sztárokat, akik egy-egy poszt erejéig felvállalják természetes arcukat.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció