A magyar tévésztárt a zebrán gázolták el – Agyrázkódással szállították kórházba

Survivor Alexa szerencsésnek tartja magát, hogy túlélte a gázolást.

A Survivor című valóságshow-ban megismert Demeter Alexandra embert próbáló feladatokat állt ki, nem gondolta volna, hogy itthon szerez nyolc napon túl gyógyuló sérülést. A csinos tévésztárt néhány nappal ezelőtt, egyik este a zebrán gázolta el egy autó: zöld volt a lámpa, és már a zebra felénél járt, amikor egy sofőr lassítás nélkül elütötte.

- Rémlik, hogy a kezemmel ellöktem magam a szélvédőről, majd a földre zuhantam. Végig eszméletemnél voltam, dolgozott a szervezetemben az adrenalin, másrészt régi félelmem, hogy ha történik velem valami, senki nem hív mentőt. A sofőr azonnal kiszállt, de annyira megrémült, hogy azt sem tudta, melyik számot tárcsázza, én üvöltöttem, hogy a 104-et, a mentőket – elevenítette fel a Blikknek.

Nagyon megrémült, az első pillanatokban a legrosszabb is megfordult a fejében, aztán az orvosi egyetemet végzett fiatal nő gyakorlatiasan kezdett gondolkodni.

- Mozgott a karom, a lábam, így megnyugodtam, hogy a gerincem nem tört el, viszont nem tudtam, megsérült-e, ezért nem engedtem, hogy felállítsanak. Ott feküdtem a zuhogó esőben, átázott a ruhám, átfagytam, míg arra nem járt egy szolgálaton kívüli rendőr, akinél volt hőtakaró – mesélte a napilapnak.

Agyrázkódással vitték kórházba, eltört a bokája, a nyakán, a karján és a gerincén zúzódások keletkeztek. A gipszelés után saját felelősségére hazament, de még hetekbe telik, míg újra rendesen tud járni.

Emlékszel Pongóra a Big Brotherből? - A bugyiboltos 16 év alatt ennyit változott

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük