Nézd meg, milyen tündéri kislány volt Südi Iringó!
Südi Iringó a Szombat esti láz táncosaként természetességével hamar belopta magát a nézők szívébe, nézd meg, milyen volt kicsinek!
Südi Iringó különleges nevét 2006-ban jegyezték meg a tévénézők, ekkor robbant be a köztudatba az RTL Klub Szombat esti láz című műsorával, Hajas László sztárfodrász párjaként.


A nagysikerű műsor második és harmadik szériájában is színpadra - vagyis táncparkettre - lépett a pöttöm termetű táncosnő, Somló Tamást majd Stohl Andrást vezette be a tánc rejtelmeibe.
Ma is kislányosan bájos
Tehetsége mellett minden bizonnyal kedvességével és természetességével vívta ki a nézők szeretetét, kislányos bájával kitűnik a képernyősök közül.
Kiskori fotóit elnézve nem sokat változott az évek alatt, mosolya és még hajviselete is a régi - talán csak a szemöldöke szelídült némileg.
- Hosszú fekete hajam, összenőtt szemöldököm, fekete szemem volt. Úgy néztem ki, mint egy Moncsicsi. Majd megnő! - mondják a hozzáértők, de tévedtek. Mindig a legkisebb voltam és az is maradtam - meséli honlapján.
Jazz balettel kezdte
Gyerekkora óta lételeme a mozgás, elsős korában kezdett jazzbalettozni, hét év után pedig az akrobatikus rock and roll következett. végül mégis a versenytáncnál kötött ki, melyben rendkívüli sikereket ért el az évek során.
A barna szépség még csak 27 éves, de két éve megnyitotta saját, Iringó nevű saját tánciskoláját Százhalombattán.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
A suli nagy népszerűségnek örvend nem csak a gyerekek, a felnőttek körében is.
Fotók: iringo.hu, rtlklub.sajtoklub.hu/ Bársony Bence















