Stohl András és szerelme ritka közös fotón – A 4. évfordulójukat ünneplik
Stohl András négy éve alkot egy párt Vicával, akit óv a rivaldafénytől.
Stohl András boldog 19 évvel fiatalabb szerelme mellett. A színész négy éve alkot egy párt Vicával, akivel a napokban ünnepelték a negyedik évfordulójukat.
Az 52 éves sztár az évforduló alkalmából közös, egy nyaraláson készült fotójukat posztolta az Instagram-oldalán – ügyelve arra, hogy szerelme arca ne látszódjon.
A pár a színész új filmjének premierjén is együtt jelent meg, de Vica ott is kerülte a rivaldafényt, Stohl András csak legidősebb lányával, Lucával fotózkodott.
- A mi mozaik családunkban igazából szeretet és elfogadás uralkodik. Mindenki szeret mindenkit. Nekem a mai napig védőhálót jelentenek a szüleim és a párjaik is – nyilatkozta a díszbemutatón a Borsnak a FEM3 Café fiatal műsorvezetője, aki meleg öleléssel és puszikkal köszöntötte apja párját.
Stohl András a 2019. október 10-én a mozikba került FOMO – Megosztod és uralkodsz című filmben egy édesapát alakít, aki azzal szembesül, hogy a fia egy menő banda tagjaként kegyetlen dolgokra kényszerített másokat.
A gimnazista Gergőt és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. A challenge-videóik idővel egyre durvábbá válnak, amikor pedig egy házibuliban Lilla a fiúbanda prédájává válik, egyetlen éjszaka alatt a feje tetejére áll a budapesti fiatalok biztosnak tűnő világa.
A FOMO (fear of missing out) az online világ generálta jelenség, ami átterjedt az offline életünkre is. Minden Z-generációs fiatal ismeri azt a nyomasztó érzést, hogy ha nem megy el egy buliba, akkor kimarad egy jó sztoriból, ha nincs rajta egy bizonyos fotón, akkor már nem is a közösség tagja, vagy ha nem meri megcsinálni a legújabb kihívást, akkor azonnal elveszíti a közösség megbecsülését.
Mivel tinédzserekről szól, a filmben hangsúlyos szerepet játszik a férfi-nő viszony. A Z-generáció egészen másként találkozik a szexualitással, másként viszonyul hozzá és máshogy dolgozza fel a tapasztaltakat, mint az idősebb nemzedékek. Az alkotók konzultáltak szakértőkkel, de több iskolába is ellátogattak, részt vettek felvilágosító órákon és osztályfőnöki órákon is.
A FOMO alkotói a tinédzserek problémáit középpontba helyező oktatási segédanyagot is készítettek, hogy a tanároknak, nevelőknek segítséget nyújtsanak a film feldolgozásához. A fő kérdéskörök többek között a bántalmazás az interneten, a szexualitás, az interneten elkövetett tetteink és a jogszabályok, hova fordulhatnak segítségért és barátként mit tehetnek azokért, akik elszenvedői a fentieknek.
A tinédzsereket alakító amatőr szereplőket egyéves casting folyamat során választották ki. A női főszereplő, László Panna édesapja László Zsolt színész, Panna maga is színészi pályára készül. Pokorni Ábel dráma és video tagozatos volt középiskolában, Sipőcz András pedig évek óta YouTube videókat készít és ugyancsak színészi pályára készül, "a falka" negyedik tagja, Bouquet Gergely viszont teljesen más irányba tanult tovább. A főszereplőt, Yorgos Goletsast, a Deep Glaze frontemberét a castingfolyamat lezárultával, direkt ajánlás alapján, az utolsó pillanatban találták meg az alkotók.
A főszereplő Yorgos és az apját alakító Stohl András kiválóan működtek együtt a forgatás alatt.
- Yorgos olyan típus, aki mindig alkalmazkodik a környezetéhez, és meglehetősen izgult a Stohl Andrással közös forgatási napokon. A magasabb elvárások miatt ilyenkor jobban koncentrált, jobban fel is készült, sőt, még jobban ki is pihente magát előtte. Stohl András pedig kiválóan bánt Yorgossal, jó érzékkel piszkálta és lökdöste őt, hogy a legjobbat hozza ki magából. Óriási rutinnal kezelte ezt a helyzetet, és amiért külön hálásak vagyunk neki, hogy bekapcsolódott a mentorálási folyamatba – mondta Hartung Attila, 91 perces film rendezője.
Stohl András középső lánya, Rebeka
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nővé cseperedett Stohl András középső lánya, valamint a színész többi gyermekéről is láthatsz fotókat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció