Stohl András kisimult 19 évvel fiatalabb szerelme mellett - Vicával 3 és fél éve vannak együtt
Stohl András elárulta, miért sokkal nyugodtabb új párkapcsolatában.
Stohl András három és fél éve él boldog párkapcsolatban szerelmével, a 19 évvel fiatalabb Vicával. Amikor legidősebb lánya interjút készített vele, Stohl Luca is megjegyezte, 52 éves édesapja sokkal jobban néz ki, mint ötvenévesen, sokkal kisimultabb és nyugodtabb, "nem érzi rajtra a feszkót". A színész szerint ebben nagy szerepe van új párkapcsolatának is.
Stohl András a Tények Plusznak adott interjúban elárulta, hogy párjával nagyon odafigyelnek arra, mennyi munkát vállalnak el, hogyan töltik a szabadidejüket. Arról is őszintén beszélt, hogy mivel Vicával ketten élnek együtt, jobban oda tudnak figyelni egymásra, valamint a színész intenzívebb időt tud a gyerekeivel tölteni.
- Három és fél éve egy új párkapcsolatban élek, fiatalabb a párom, és valószínűleg ez is nagyon sokat segít. Nagyon odafigyel rám, és ezzel visszafelé senki felé nem szeretnék semmiféle rugdosást, hiszen édesanyád is nagyon sok mindent kibírt mellettem, Ancsi is. Ez most megint furcsán fog hangzani: így, hogy ketten vagyunk, könnyebb, sokkal intenzívebben tudok a két kicsi gyerekekkel lenni. Sokkal intenzívebben, mint veletek.
- Az előző kapcsolatomban mindig ott volt a két gyerek: te és Rebeka, illetve Franciska és Andriska, akik azért nyilván az anyukájuknak nagyon erősen elviszik a figyelmét - teljesen normálisan és érthető módon. Vicának viszont csak én vagyok, ezért sokkal jobban odafigyelek arra, hogy mit eszek, hogy öltözök, hogy jelenek meg, mit mondok egy interjúban - mondta Stohl András arról, miért láthatják rajta mások is azt, hogy nyugodtabb lett.
Stohl András párjával nem szokott szerepelni, a közösségi oldalára is olyan képeket posztolt, amin nem látszik az arca. Vicát csak akkor láthattuk, amikor szülinapi vacsorájáról Till Attila csoportképet posztolt, és azzal a hamis hírrel viccelődött, hogy Stohl András eljegyezte szerelmét.
Stohl András középső lánya
Stohl András középső lányát, Rebekát nem érdekli a rivaldafény, másfajta ambíciói vannak: a főzésben és sütésben találta meg szenvedélyét, a közeljövőben pedig szívesen dolgozna a vendéglátóiparban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció