Köszönjük Emeseként egy ország ismerte meg: Stefanovics Angéla azóta ezer arcát mutatta meg

Stefanovics Angéla a 2000-es évek reklámjainak sztárjaként robbant be a köztudatba. Az azóta eltelt 16 évben rengeteg más szerepben láthattuk.

Stefanovics Angéla

Köszönjük, Emese - a 2000-es évek közepén aligha akadt olyan magyar ember, akinek ne mondott volna valamit ez a két szó. A bankreklámsorozat berobbanása után a mondás szállóigeként épült be a köztudatba, a kissé ügyetlen, de annál szerethetőbb főszereplő pedig minden képzeletet felülmúlóan népszerűvé vált.

A Paczolay Béla rendezésében készült kisfilmekben Stefanovics Angéla alakította a mára ikonikus figuraként emlegetett Emesét. Bár karrierjének kezdete jóval korábbra nyúlik vissza, a reklám és az egy évvel később készült 9 és ½ randi által lett országosan ismert színésznő.

Stefanovics Angéla

Nem művészcsaládba született - édesapja olimpiát is megjárt súlyemelő, édesanyja futó volt -, mégis hamar elkezdett érdeklődni a színházi világ iránt. Dráma tagozatos gimnáziumba ment, amikor a barátaival lógtak az órákról, akkor sem szokványos tinédzserprogramokat csináltak, hanem színházi próbákra kéredzkedtek be.

Nem meglepő, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem felé vitte az útja az érettségi után, ahova elsőre felvették Benedek Miklós osztályába. Filmes munkáit még hallgatóként kezdte el, Végh Zsolttal és Kálmánchelyi Zoltánnal több olyan rövid- és játékfilmet írtak és rendeztek együtt, amelyek részletei a mai napig keringenek a közösségi médiában. 

Az Uristen@menny.hu egy jelenetét például több százezren nézték meg a YouTube-on, de a TikTokon is könnyen szembe találhatjuk vele magunkat. A trió jegyzi a Libiomfi című játékfilmet is, ami 2003-ban elnyerte a filmszemle diákzsűridíját. 

Érdekes, hogy az említett reklámok után, noha maga Emese karaktere szinte azonnal ismertté vált, Stefanovics Angélát az utcán csak némi idő elteltével rohamozták meg a rajongók. Mindennek nagyon egyszerű oka van - civilben egyáltalán nem úgy fest, mint a szemüveges, kiskosztümbe öltözött ügyintéző.

stefanovics-angela3
Fotó: Aradi Nóra

16 év telt el közben, Stefanovics Angélát azóta megannyi színházi darabban, filmben és sorozatban láthattuk. Sokan nem tudják, de tett némi kitérőt a művészi pályáról, egy civil szakmája is van, jógaoktatóként végzett. 

Nem túlzás azt állítani, igazi kaméleonként ölti magára a különböző szerepeket, ezer arcát a legkülönfélébb alakításokban láthatta a közönség: Till Attila Pánikjában őrültet, a 9 és ½ randiban szende szüzet, Az egyszer volt Budán Bödör Gáspárban dolgos, vidéki asszonyt játszott. 

Mindezeken túl létezik egy netes alteregója is. 2019-ben Anzselika Habpatronként indította el saját YouTube-csatornáját, a humorral átitatott videóira több mint 68 ezren kíváncsiak.

2022-ben gyarapodott a karrierje egy újabb mérföldkővel, ebben az évben debütált színházi direktorként. A Füge Produkció tavaly áprilisban mutatta be Szabó Borbála Cécile című színdarabját az ő rendezésében. 

Stefanovics Angéla a Marsra magyar! című sorozat egyik jelenetében.
Stefanovics Angéla a Marsra magyar! című sorozat egyik jelenetében.
Fotó: Aradi Nóra

Egyik idei, 2023-as projektje a Marsra magyar! című sorozat, amely egy magyar kisvállalkozás mindennapjait követi nyomon, ami felkérést kap a NASA-tól hogy legyen a beszállítója a Marson. Ebben Angéla egy hegesztőnőt alakít.

Az első hazai gyártású, kifejezetten az online térbe készülő, előfizetés nélkül elérhető sorozat május 2-án debütál. A dokukomédia-sorozat epizódjai május másodikától heti rendszerességgel lesznek láthatóak díjmentesen az Indexen. 

Stefanovics Angéla a magánéletéről ritkán nyilatkozik. 2020 őszén árulta el, hogy a tavaszi karantén idején találtak egymásra egy színész kollégájával.  

Párjával, Szervét Tiborral a Nyugati nyaralás premierjén 2022 őszén.
Fotó: Profimedia/Trenka Attila

2022 szeptemberében a Nyugati nyaralás díszbemutatóján mutatkozott először nyilvánosan kedvese oldalán,  Szervét Tiborral kéz a kézben vonultak a vörös szőnyegen.

Nézd meg Kautzky Armand nyaralóját is!

„Nekem a Balaton a Riviéra”. A színéz bizonyára osztja ezt, olyan mediterrán hangulatot teremtett Balatongyörökön, hogy vendégei könnyedén képzelhetik magukat az olasz vagy dél-francia vidékre.

Kautzky Armand balatoni nyaralója lélegzetelállító: a színész pazar helyen üdül

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: Aradi Nóra

A cikk támogatott tartalom.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük