Legyőzte a rák az 58 éves magyar sportolót! Már a kórházban sem tudtak segíteni rajta

Elhunyt Somodi Ferenc, amatőr ökölvívó Európa-bajnok.

58 éves korában elhunyt Somodi Ferenc amatőr ökölvívó Európa-bajnok. Az 1979-es kölni Eb-n ezüstérmet, az 1985-ös budapesti ökölvívó Európa-bajnokságon aranyat szerzett, de öt magyar bajnoki medállal is dicsekedhet. 1987-ben szögre akasztotta a bokszkesztyűket.

Somodi Ferenc 2009-ben
Két hónappal ezelőtt Bunyós Pityuval

Az egykori sportoló sokáig a nyilvánosságot kizárva élte életét, ám 2009-ben a monokli.com-nak nyilatkozott arról, rokkantnyugdíjasként milyen nehéz helyzetbe került, munkát sem talál, pedig bármit elvállalna.

Két hónappal ezelőtt Bunyós Pityu látogatta meg a csontsoványra fogyott egykori bokszolótársát, és egy közös fotót is kitett a Facebook-oldalára, hogy így kérjen segítséget számára.

"Tegnap Tatabanyán a kórházban meglátogattam egykori ellenfelemet, Somodi Ferencet! Hát több képet nem rakok most ki, de mindenki latja milyen állapotban van. Feri ilyen nagydarab volt, mint en, és most 72-kg! Megdöbbenve tapasztaltam, hogy sem a volt box egyesületétől, sem pedig az Ökölvívó Szövetségből nem kerestek meg fel!" - olvasható a július 26-i posztban.

Az 58 éves Somodi Ferencen már a kórházban sem tudtak segíteni, az egykor 90 kilogramm súlyú bokszbajnok szervezete feladta a daganatos betegség elleni küzdelmet.

Fotó: www.monokli.com, Facebook/Bunyós Pityu Hivatalos rajongói oldala

Magyar sztárok, akik 2013-ban haltak meg

Az idei évben már számos magyar hírességtől kellett örökre búcsút vennünk.

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük