38 évesen halt meg a magyar vízipólós! Legyőzte a súlyos betegség

Sipos Edit vízilabdázónál agydaganatot diagnosztizáltak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sipos Edit, valaha volt egyik legjobb női vízilabdázónk súlyos betegséggel küzd, agydaganatot diagnosztizáltak nála - adták hírül a lapok pénteken. Ma reggel jött a hír, miszerint a közkedvelt sportoló tegnap este, augusztus 13-án elhunyt.

A 38 éves vízipólos már évek óta harcolt a gyilkos kórral, de csupán legközelebbi ismerősei tudtak küzdelméről.

Súlyos beteg

A magyar vízilabda-válogatott egykori húzóembere és vezéregyénisége nagyon nehéz helyzetben volt. Betegsége régen kezdődött, de a világ felé semmit nem mutatott megpróbáltatásaiból.

Rossz egészségi állapota ellenére dolgozott, úszást oktatott Dunaújvárosban, majd Szentesen. A tanítással keresett összeget a kezelésekre fordította, és minden energiájával a gyógyulásra koncentrált.

Nemrég áttétet találtak nála, a rettegett betegség az agyát is megtámadta. Egy időre kórházba került, majd hazaengedték, hogy családja körében tölthesse idejét. Állapota a kezelések miatt válságos volt, már dolgozni sem tudott.

Aki akar, most segíthet

Szamosi Csilla, régi csapattársa múlt pénteken a sajtóhoz fordult, hogy elérje azokat, akik szívesen támogatták volna Sipos Editet a nehéz időkben.

Hazánk legismertebb sportemberei

Nézegess képeket!

Elolvasom
A waterpolo.hu adta hírül a sportoló állapotát, és ezen az oldalukon közzétettek egy számlaszámot is, melyen Sipit támogathatták. A pénzadomány pár nap alatt százezres nagyságrendet érte el, de azzal sajnos már csak a temetési költségekhez lehet hozzájárulni.

Sipos Editet, becenevén Sipit rengeteg szerették és tisztelték. Egy szeretetre méltó ember volt, akinek tehetsége vitathatatlan. Pályafutása csúcsa 1994-ben volt, amikor világbajnok lett a női vízilabdacsapattal Rómában. Számtalan szép eredményt követően az vb-ezüstérmes csapatnak is a tagja volt 2001-ben Fukuokában. Eb-ezüstérmes lett 1995-ben, 1993-ban megnyerte a BEK-et, kilencszer nyert magyar bajnoki címet. Játszott Olaszországban, az Athlon 90 és az Origia csapatában.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotó: MTI
Ezt is szeretjük