A Szomszédokban ő volt Mágenheim doki gyönyörű kolléganője: a 65 éves Simorjay Emese most így él
A színésznőt a Barátok köztből is ismerheted, emellett számtalan filmben és sorozatban szinkronizált.
Simorjay Emese dr. Nagy Éva szerepét alakította a legendás sorozatban, de nem csak a Szomszédokban láthatták a nézők. A Barátok köztben is játszott, emellett rengeteg színpadi alkotásban szerepelt, hangja is sokak számára ismerősen csenghet, hiszen számos hírességnek adta kölcsön. Közéjük tartozott például a Dallas Pamelája, vagyis Victoria Principal.
Simorjay Emese 2024-ben
A 65 éves színésznő férjével és fiával Noszvajon találta meg a boldogságot 22 évvel ezelőtt. Arról, hogyan él most, a Meglepetés magazinnak árult el részleteket.
- Aktív vagyok, csak már nem dolgozom annyit, mint régen. (…) Az évek során felújítottuk és kibővítettük a házunkat. Szeretünk Noszvajon élni, nagyon barátságos kis község, engem is gyorsan befogadtak a helyiek. Amióta itt vagyok, úgy érzem, mintha mindig nyaralnék. Friss a levegő, festői a környezet, csend és nyugalom vesz körül. Én már nem akarok mindenáron színpadon lenni.
Azt is hozzátette, hogy teljesen elégedett azzal, amit a pályán elért, emellett beszélt arról is, mivel tölti most szívesen az idejét.
- A házban és a kertben meglehetősen sok munka van. Tegnap szilvabefőttet raktam el télire, és zöldborsót fagyasztottam le, a bodzaszörp és a mentás citromfű pedig már üvegekben a polcon sorakozik. Szinte minden napra jut valami feladat, de azt is nagyon élvezem, amikor napernyő alatt pihenünk a férjemmel.
Márkus Györggyel, aki nemzetközileg elismert pezsgőkritikus, 23 évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent. Fiuk, Gergő 22 éves, és bár kilenc évig zongorázott, ma az Óbudai Egyetem gépészmérnöki karára jár, aminek édesanyja ugyanúgy örül.
- Rendszeresen megyek Egerbe. A katolikus egyház rendezvényein gyakran fellépek, verset mondok, és különböző műsorokban veszek részt. Az egri pszichiátriai intézetben is havonta egyszer tartok irodalmi foglalkozást, versekről beszélgetünk - mesélte mindennapjairól.
A Magyar Televízió imádott bemondója volt: a 76 éves Mohai Gábor idilli helyen él
Mohai Gábor harminc évvel ezelőtt költözött a budai Várnegyedből vidéki otthonába.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Zih Zsolt
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- barátok közt