Felismered a Shygys szőke szívtipróját? A 48 éves Ács Bálint ma így néz ki
A TV2-nek mesélt arról, milyen volt fiatalként belecsöppeni a popszakmába.

Ács Bálint az 1997-ben alakult Shygys nevű fiúbandában lett híres, társaival rövid időn belül hatalmas sikereket ért el. Leghíresebb dalaikat, mint például a Hello, Szeress akkor is, ha néha fáj, Nem a te hibád vagy a Vágyom rád, ezrek dúdolták velük.
Első két nagylemezük közel százezer példányban kelt el, 1998-ban pedig a Bravo Magazin Arany Otto-díjjal, 1999-ben az Ifjúsági Magazin az Év együttese címmel jutalmazta őket.
Shygys és Ács Bálint
A Shygyst (magyarul: félénk fiúk) olyan külföldi formációk ihlették, mint az akkoriban divatos Backstreet Boys és az ’N Sync. Ács Bálint a Tények Pluszban mesélte el, milyen volt az ezredforduló környékén bálványozott tinisztárnak lenni.

- Nemcsak félénk fiúk voltunk, hanem azért tényleg ettől a helyzettől picit meg is ijedtünk. Nem tudtunk vele hirtelen mit kezdeni. Majdnem mindegyikőnknek volt már eleve akkor barátnője, nehéz volt az egészet kezelni - emlékezett vissza a tavaly elvált énekes.
A fiúbanda 13 év után, 2015-ben újra összeállt, és aktívan zenél, bár az öt helyett már csak Ács Bálint, Gajdos Attila és Csordás Levente van benne. Régi dalokat is áthangszerelnek, például a Nem a te hibád című slágert gitáros verzióban mutatják meg a közönségnek. Új slágerekkel is kísérleteznek, bár a közönség leginkább a régi klasszikusokat szeretné hallani.
- Elképesztő, hogy az anyukák megjelennek a gyerekükkel, és a gyerek is ugyanúgy énekli a dalokat. Nagyon szeretjük csinálni, nincs az a nagy kötelezettség, hogy most menni kell, el kell érni valamit, ezt most csak a magunk kedvéért, a zene szeretetéért csináljuk - mesélt jelenlegi felállásukról a TV2 műsorában.
„Nem csak neked fáj, magad maradtál...” Kitalálod, melyik magyar együttes slágeréből idéztünk az ezredfordulóról?
Mennyire vagy képben a magyar slágerek dalszövegeivel? Tedd próbára a tudásod!
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Youtube