Ismét szakított a magyar színészpár - Mégsem sikerült megoldaniuk a problémáikat

Seprényi László és kolléganője a szakítás mellett döntöttek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Seprényi László áprilisban a Hot! magazinnak árulta el, hogy újra összejött az exével. Alexával annak idején azért szakítottak, mert nem figyeltek oda egymásra, türelmetlenek voltak a másikkal. Egy évig nem beszéltek egymással, majd Laci nem bírta tovább, felvette a kapcsolatot volt párjával, akivel úgy döntöttek, tiszta lappal újrakezdenek mindent, sőt, a családalapítás is szóba került köztük. A Barátok közt jóképű sztárja most ismét a hetilapnak beszélt arról először, hogy pár hónapja ismét egyedülálló lett. A szakításban ismét szerepet játszott a türelmetlenség. 

- Nyár végén engedtük el egymás kezét. A fő ok az volt, hogy nem tudtuk, merre haladjon tovább közösen az életünk. Másképp gondolkoztunk a munkáról, a világról, más volt az életfelfogásunk. Teljesen tiszteletben váltunk el egymástól, nincs harag köztünk - mondta. 

seprenyi-laszlo
Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor, Nagy Botond

A jó viszony megőrzése azért is fontos, mert Alexa is a Turay Ida Színház tagja, mint Seprényi László. Közös darabban is játszanak majd együtt. A 27 éves színész számára furcsa érzés volt az exével együtt próbálni, de reméli, túl tudják tenni magukat a történteken. 

Varga Izabella új frizurával hódít - Jól áll neki az új fazon?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük