Schobert Lara és 10 évvel idősebb párja így mosolyogtak együtt: a focistát már a család is befogadta
Schobert Lara és focista párja az első közös képük után újabb fotón szerepeltek együtt. Rubint Réka posztolta az Instára.
Schobert Lara idén júniusban vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy másfél évvel a szakítását követően ismét eltalálta Ámor nyila.
Ahogyan azt már mi is megírtuk, a szerelme egy tíz évvel idősebb focista, aki a Kazincbarcikai SC csapatát erősíti. A sztárcsemete választottját már a Schobert család is befogadta, közös családi fotójuk nagyon idillire sikeredett.
Schobert Lara párja a közös bográcsozáson
Rubint Réka legfrissebb Facebook-bejegyzésében a szemfülesek kiszúrhatták Schobert Lara szerelmét, méghozzá a második képhez lapozva. A Schobert család egy hangulatos bográcsozás keretein belül pihente ki az előző hét fáradalmait, a fotón pedig Lara mellett ott mosolygott focista választottja is.
A rajongók nagyon örültek neki, hogy végre láthattak közös fényképet is a szerelmesekről, a tartalom alapján pedig egyértelmű, hogy a család is befogadta a sármos futballistát. Többen megjegyezték, hogy mennyire irigylik őket, amiért ilyen idilli és támogató családot tudhatnak a hátuk mögött.
„Milyen jó titeket így együtt látni, mindenki nagyon vidám és kiegyensúlyozott! Örülök, hogy Lara is megtalálta az igaz szerelmet!”
„Nagyon szuper lehet egy ilyen erős, támogató család részesének lenni! Pazarul festetek együtt!” - jegyezte meg egy kommentelő.
Schobert Norbi és Rubint Réka otthona
Schobert Norbi és Rubint Réka otthonából mesés panoráma nyílik. A többszintes családi házat ilyen pazar stílusban rendezték be.
Schobert Norbi és Rubint Réka háza kívül-belül: luxus minden mennyiségben
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-kép: TV2/Szerencsekerék
OLVASD EL EZT IS!
- magánélet
- schobert norbi