Sárközi Ákos megmutatta 5 fős családját: feleségével két lányt és egy fiút nevelnek közösen
Cuki fotókon Sárközi Ákos és felesége, valamint a három gyerkőc.
Sárközi Ákos 2016-ban csatlakozott A Konyhafőnök zsűrijéhez Wossala Rozina és a műsorvezető, Fördős Zé mellé. Egy évvel később Wossalát Rácz Jenő váltotta le, majd a hatodik évadban teljesen megváltozott a műsor menete: onnantól fogva a séfek csapatokra bontották a versenyzőket, és egymással is megmérkőztek.
A Michelin-csillagos szakács a gasztrovetélkedőben bebizonyította, hogy nem ismer tréfát a konyhában, ugyanakkor azt is többször láthattuk, milyen atyáskodva bánik azokkal a játékosokkal, akiknek kötényt adott. Nem véletlen, hogy úgy terelgeti őket, mintha a gyerekei lennének, hiszen a való életben van gyakorlata e téren.
Sárközi Ákos és családja
Első házasságából egy lánya született, a 12 éves Anna, illetve jelenlegi felesége, Éva két gyermekét is közösen nevelik. A büszke apuka olykor az Instagramon mutatja meg, milyen szép családdal büszkélkedhet. A kommentszekciót rendre elöntik a rajongók dicsérő szavai, nem győzik hangsúlyozni, hogy árad a fotókról az idill és az összhang.
„De jó látni ezt a szép mosolygós családot. Ákos büszke lehetsz, szép családod van! Gratulálok!” - írta az egyik követője.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen tündéri családja van A Konyhafőnök séfjének, Sárközi Ákosnak.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció