Sarka Kata és Rogán Cecília kávézójában 85 ezer forintos pezsgőt is kortyolgathatsz: új üzletbe kezdtek
Sarka Kata és Rogán Cecília kávézójában nem olcsó mulatság egy reggeli.
Sarka Kata és Rogán Cecília közösen nyitott új kávézót Budapesten, a XII. kerületi Hegyvidék Bevásárlóközpontban.
Sarka Kata és Rogán Cecília új kávézója
Sarka Kata és Rogán Cecília az üzlet mögött álló Acai Superfood Kft.-t tavaly márciusban alapította. A vállalkozás fő tevékenységi köre egyéb élelmiszer-kiskereskedelem, a cég ügyvezetője Rogán Cecília férje, Szendrei Dániel, míg a két üzletasszony 50-50 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik. A kávézó koncepciója a brazíliai açaí bogyóra épül, amelyet gyakran az esőerdők ajándékaként emlegetnek.
A kávézó honlapján közzétett idővonal szerint a történet 2022-ben egy brazíliai utazással kezdődött, 2023-ban megnyílt az első egység, 2024-re pedig már bővülő közösségről számolnak be. A HVG ugyanakkor arról írt, hogy a nyilvánosan elérhető cégadatok alapján jelenleg mindössze egy alkalmazottat foglalkoztatnak, így a kommunikált növekedés inkább márkaépítési üzenetnek tűnhet.
A kínálatban açaí alapú granola bowlok, brunchfogások és prémium italok szerepelnek. A legnépszerűbb termékek között említik az Island Dreamet (4400 forint), a Peanut Flowt (4600 forint) és az Açaí Amourt (5000 forint), míg az eggs benedict 4200 forintba kerül.
A kávék ára 1000 és 3000 forint között mozog. A pezsgőkínálatban megtalálható a Ruinart is, amely 70–85 ezer forintos áron érhető el.
A kávézó enteriőrje igényes, letisztult stílusú, elegáns, mégis luxus hangulatot áraszt. Egy bőséges reggeli azonban érezhetően magasabb költséggel jár a vendégek számára.
Rogán Cecília 16 éve és most: barna, rövid hajjal rá se ismerni
Mutatjuk, mekkora átalakuláson ment keresztül Rogán Cecília az utóbbi 16 évben.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
















