Sarka Kata eltűnt a rivaldafényből: kiderült, mivel foglalkozott eddig
Sarka Kata a Magyarország Szépe első válogatóján beszélt arról, mivel foglalkozott az elmúlt időszakban.
Sarka Kata az utóbbi időben eltűnt a rivaldafényből, tavaly a Glamour-gálán aztán az októberi Inspiráló Nők Estjén jelent meg, azóta nem láttuk sztárokat felvonultató rendezvényeken.
Az Instagram-oldalára is kevesebbet posztolt, mint az elmúlt években. Az üzletasszony ismét többet szerepel majd sztárhírekben, egy év kihagyás után ugyanis 2023-ban ismét megrendezik a Miss World Hungary szépségversenyt. (A 2021-es győztest a világjárvány miatt zártkörű rendezvényen választották meg.)
Sarka Kata ezzel foglalkozik
Sarka Kata versenyigazgatóként még március végén elárulta, hogy hogy a nemzetközi döntőhöz hasonlóan a Magyarország Szépe műsorában sem lesz már fürdőruhás bemutató, a lányok helyette sportöltözékben vonulnak majd végig a kifutón.
- A változó világ követelményeihez igazodva tolódnak a hangsúlyok is a versenyben. Természetesen az esztétikus külső, az arányos alkat továbbra is elvárt, ám ugyanilyen fontos, hogy a leendő szépségkirálynőnek határozott tervei és elképzelései legyenek arról, milyen ügyet karol fel, hogyan tudja támogatni az általa kiválasztott szervezetet és népszerűsíteni a jótékonysági kampányát. Ez kiemelten fontos, ahogy az is, hogy a győztes magabiztos angoltudással induljon neki a világversenynek, ez ma már elengedhetetlen.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 36 éves, háromgyerekes édesanya az első válogatón a Blikknek beszélt arról, mivel foglalkozott az elmúlt időszakban és jelenleg is: angolul és spanyolul tanul.
- Ennyi év után kissé megkopott az angolnyelv-tudásom. Régen sokkal folyékonyabban beszéltem, és szeretném visszahozni ezt felsőfokú szintre. Nemrég nyelvvizsgáztam, ami nagyon jól ment, így máris van egy sikerélményem.
- Van egy másik nyelv is, ami érdekel: spanyolórákra is járok. Ez nem heti egynapos elfoglaltság, mindennap megyek iskolába. Hazudnék, ha azt mondanám, könnyű összeegyeztetni a sulit, az anyaságot, a munkát és a sportot, viszont nagyon élvezem!
Nézd meg Sarka Kata lányát a Glamour-gálán!
Hajdú Noémi csak úgy ragyogott édesanyja mellett, ahogy végigvonultak a fotósok előtt. Noncsi magas termetével és sudár megjelenésével bármelyik kifutón végiglejthetett volna a vidám, fiatalos, pöttyös szettben, amelyben megjelent.
Sarka Kata lányával ment a Glamour-gálára: Noncsi úgy ragyogott, mint egy modell
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: MTI/Szigetváry Zsolt