Friss hír! Egykori playmate csábít a Jóban Rosszban ma esti epizódjában

Ő lesz az

Sári Évi ma este a TV2 sorozatában bizonyítja rátermettségét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Habár Sári Évi tizenéves kora óta rendszeresen színpadra áll, mégsem színésznői tevékenységével hívta fel magára a legtöbbek figyelmét - legalábbis eddig.

A csinos szőkeséget a nagyközönség televíziós műsorvezetőként ismerte meg, 2005 és 2008 között a VIVA egyik arca volt, majd az m1 A Társulat című műsorának háziasszonya lett.

Playmate

Sokak emlékezetében még mindig élénken él, hogy a nem mindennapi adottságokkal rendelkező sztár bájait a Playboyban is megmutatta, 2009-ben volt a magazin címlaplánya, azonban a modellkedéssel már felhagyott.

Sokoldalú egyéniség lévén a színház és a tévés szereplések mellett énekesnőként is kipróbálta magát. Négy éven át a Splash nevezetű zenekar tagjaként bizonyított, de az éneklés máig életének szerves része maradt.

Olyannyira, hogy a musicalszerepei mellett önálló estekkel is fellép, saját kísérőzenekarral ad elő feldolgozásokat. Több zenés műben is feltűnt, például a Vámpírok báljában és a West Side Storyban is, jelenleg három darabban játszik párhuzamosan.

Jóban Rosszban

Most azonban új kihívások elé néz: végre egy sorozatban is megmutathatja, mit tud. A Jóban Rosszban szeptember 5-i epizódjában Emil rajongójaként láthatják a TV2 nézői.

Megint kitett magáért! A TV2 műsorvezetője csipkés miniruhába bújt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Amint honlapján olvasható, szerelmén, a kajakozó Kucsera Gáboron kívül elsődlegesen színésznői-énekesnői karrierjére szeretne összpontosítani, ezért is zavarja, hogy beskatulyázták mint szexi playmate-et.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A TV2 sorozatában elvállalt szerepe révén azonban most a színházba járó közönségen kívül a tévénézők is megismerik egy új oldalát.

Fotó: TV2/Sajtószoba

Ezt is szeretjük