Tatár Csilla új műsora megkapta a magáét! Élő adásban szúrt oda Ördög Nóra és Majka A Dalnak
Meglepően kezdődött a Rising Star.
A január 25-ei, sorrendben 13. Rising Starban a múltkori adásban beharangozott Erőpróbára került sor: akkor sorsolás útján állították párba a nyolc versenyzőt, és akik most vasárnap a kettősökből kevesebb százalékot kaptak, ők kerültek a Veszélyzónába - ők még egyszer énekeltek, és közülük a leggyengébb énekes esett ki.
Ám még mielőtt a produkciók elkezdődtek volna, Majka és Ördög Nóra nem állták meg, hogy oda nem szúrjanak az M1-en egy nappal korábban, szombaton este elstartolt A Dal 2015 című eurovíziós válogatónak.
Appok csatája
A Dal ugyanis idén szintén egy applikációs szavazást harangozott be, csakúgy, mint amilyenhez hasonló módszerrel a Rising Star is gyűjti a voksokat. Még a reklámokban is úgy hirdették a potenciális nézőknek, hogy legyenek ők az ötödik zsűritag.Ám szombaton kiderült, A Dalban valójában egy applikációba öltöztetett sms-rendszerű szavazásról van szó, tehát valahányszor szavaz egy néző, annyiszor fizet a normál díjas sms-ért.
Természetesen ez feltűnt a Rising Star stábjának is, így aztán amint bevonult a két műsorvezető a vasárnapi show színpadára, és kicsit reklámozgatták az appjuk letöltését, Majka hozzáfűzte:
- És képzeljék el, ha letöltik ezt az applikációt, és szavaznak, akkor ezért nem kérünk pénzt, és még csak sms díjat sem kell fizetniük! - mondta, Nóra pedig mindehhez hozzátette, hogy ez bizony a nulladik perctől így volt náluk.
A biztos továbbjutók és a Veszélyzónások
Persze aki nem nézte A Dalt, az nem értette a kis szurkálódást, de azért voltak, akik felnevettek a nézők sorában és valószínűleg a képernyők előtt is. Azt pedig már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy Ördög Nóra is egy nőiesen szexi, csipkés miniruhában lépett színpadra, hasonlóan Tatár Csilla szombat esti aranyszín ruhájához - ami ki tudja, mennyire volt a véletlen műve.
Eme kis közjáték után azért elkezdődött a tulajdonképpeni műsor. Elsőként Singh Viki állt színpadra Tina Turner: Proud Mary című dalával, amire 77%-ot kapott, Kero szerint végre sikerült felszabadulnia az énekesnőnek előadás közben, nagyon tetszett neki. Viki ellenfeleként Fehérvári Gábor Alfréd énekelte el Ákos egyik dalát, de produkciója gyengébben sikerült, a zsűri is úgy gondolta, hiányzott az ív a dalból. 63%-kal került a Veszélyzónába.
A következő páros Gondi Helén és Szén Alexandra volt. Előbbi 73%-ot gyűjtött össze Cserháti Zsuzsa: Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem című slágerével, míg Alexandra csupán 44%-ot kapott Pink: Try című dalának előadásáért - Kero úgy vélte, hogy édeskevés volt, amit nyújtott.
Harmadikként Kovács Gyopár igyekezett legyőzni Czibi Norbit Rihanna: Diamonds című dalának előadásával, de 57% igen-szavazatot sikerült összeszednie, amire Norbi könnyedén rávert a maga 79%-ával, melyet Elton John: Your Song-jának fantasztikus előadásáért kapott.
Az utolsó párbajozók Várhelyi Lucas Palmira és Peter Sramek voltak. Bár Palmira 73%-ot gyűjtött a szavazóktól az Ain't No Mountain High Enough slágerrel, a Nothing's Gonna Change My Love for You-val és Peter 78%-jával nem tudott versenyre kelni.
Így került a Veszélyzónába Fehérvári Gábor Alfréd, Szén Alexandra, Kovács Gyopár és Várhegyi Lucas Palmira, akik mindannyian még egyszer színpadra álltak énekelni. Közülük Szén Alexandra kapta a legkevesebb szavazatot, így neki ért véget a verseny.
Az adás végén az is kiderült, ki lesz az a hét hazai sztár, aki a következő héten a versenyzőkkel duettezik. E szerint Gondi Helén és Takács Nikolas, Várhegyi Luca Palmira és Király Viktor, Peter Sramek és Csepregi Éva, Czibi Norbi és Tóth Vera, Kovács Gyopár és Dér Heni, Fehérvári Gábor Alfréd és Keresztes Ildikó, valamint Singh Viki és Kasza Tibi lépnek majd a Rising Star színpadára.
Fotók: Facebook/Rising Star
Ördög Nóra ruháját már láttuk valahol
Nézd meg, kik azok a sztárok, akiken ismerős ruhát fedeztünk fel.
Fotók: jó ötlet volt Ördög Nórára adni ezt a ruhát? A magyar énekesnőn jobban állt
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció