24 év volt köztük a korkülönbség! Váratlanul szakított a magyar sztárpár

Szakított Rippel Feri artista és a fiatal modell, Bányai Sára.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egy év után váratlanul szakított Rippel Feri és Bányai Sári modell, a 2013-as a Miss International Hungary szépségverseny döntőse.

A 43 éves artista tavaly áprilisban jelentette be, hogy feleségével, Viviennel hét év után elválnak. Tavasszal szét is költöztek, majd a férfi négy hónap múlva szerelmes lett a nála 24 évvel fiatalabb Bányai Sáriba. A debreceni lány szeptemberben költözik a fővárosba. Korábban már alig várta, hogy több időt tölthessen szerelmével, ezért is meglepő, hogy az összeköltözés helyett most külön utakon folytatják.

Bár barátaik szerint soha nem okozott problémát közöttük a nagy korkülönbség, azt is hozzátették, hogy nem egyformán képzelték el a jövőt, a 19 éves lány másként kívánta élni az életét, mint a kisgyerekes apuka.

Hazai sztárszerelmek nagy korkülönbséggel

Miután májusban Cseke Katinka színésznő közölte, hogy nem alkotnak már egy párt Váradi Róbert zenésszel, sorra szakítottak szerelmükkel olyan magyar sztárok, ahol a kapcsolatban az egyik fél jóval idősebb volt a másiknál. Nézd meg, ki azok, akik különváltak, és nézz utána az okoknak is!

A magyar színész szakított 14 évvel fiatalabb párjával

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: TV2 Sajtószoba

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük