Vonat alá vetette magát a magyar színész édesanyja - Az apjával évekig nem beszélt
Reviczky Gábor színművésznek nehéz gyerekkora volt.
Reviczky Gábornak szomorú gyermekkora volt, hiszen nem adatott meg számára, hogy családban nőjön fel. 13 éves volt, amikor édesanyja öngyilkos lett, édesapjával pedig évekig nem beszélt.
A színművész gyerekkoráról és szüleivel való kapcsolatáról nem sokat lehet tudni, a Story magazinnak is szűkszavúan nyilatkozott erről.
"Édesanyám öngyilkos lett"
A 66 éves színész három lány és egy fiú édesapja, illetve négyszeres nagypapa. Most már teljes a boldogsága, de ez nem mindig volt így. Házasságai sikertelenségét is annak tudta be, hogy gyerekkorában nem volt édesanyja, és nem tartotta fontosnak, hogy egy nő mellett kitartson.
- Édesanyám súlyos skizofréniában szenvedett. Akkor jött ki rajta a betegség, amikor az öcsémmel terhes lett. Attól kezdve állandóan kórházban volt. 37 éves koráig bírta, aztán vonat alá vetette magát.
Talán azért sem sikerültek eddig a házasságaim és volt ilyen sok válásom, mert nem családban nőttem fel, nem volt anyám, és ezért nem tartottam fontosnak, hogy legyen feleségem, aki mellett kitartok - nyilatkozta a lapnak, ahogy azt is elmondta, édesapjával négy évig nem beszéltek egymással, ám arra nem tért ki, miért.
A Zimmer Feri főszereplője látványosan megöregedett
A családfőt, Fikász Zimmer Ferit Reviczky Gábor alakította, feleségét, Vilmát Pogány Judit formálta meg, fiát és menyét Szarvas József és Kovács Vanda játszotta.
17 éve mutatták be a Zimmer Ferit! A főszereplő látványosan megöregedett
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- reviczky gábor
- sztárcsemete