16 éve a Barátok közt szívtiprója volt: 40 évesen így néz ki Réti Barnabás
Réti Barnabás a Barátok közt szívtiprójaként vált ismertté, negyvenévesen színészi karrierjére fókuszál.
Réti Barnabás 16 évvel ezelőtt a Barátok közt című sorozatban a szívtipró Szeibert Eriket alakította, akiért sok női néző szíve megdobbant. 2006 és 2009 között láthattuk, a történet szerint Tildával elköltözött Szegedre.
A színészet mellett jelenleg rendezőként, fordítóként és szövegíróként is tevékenykedik, folyamatosan fejleszti és képzi magát.
Réti Barnabás, színész
A jóképű színész 2012-ben kiköltözött Londonba szerencsét próbálni, így egy ideig nem hallottunk felőle. 2018-ban tért vissza Magyarországra, mostani életéről és céljairól a Reggeliben mesélt.
Most teljes erejével az önfejlesztésre és karrierjének fellendítésére koncentrál. Egy neves amerikai színésztréner budapesti iskolájába jár, aki többek között olyan híres világsztárokat tanított, mint Brad Pitt vagy Jim Carrey.
- Nekünk színészeknek nagyon fontos a szakmai tréning. Az idegrendszerünket és a lelkünket is folyamatosan karban kell tartani. Nagyon örülök neki, hogy Magyarországon is vannak már ilyen népszerű fejlesztő workshopok. Kint nagyon nehéz lenne bejutni hasonlóra, főként egy kezdő színész számára.
Büszkén beszélt arról, hogyan tudja minél élethűbben átadni azt a karaktert, akit a néző látni szeretne a színpadon. Elmondása szerint nagyon bele kell élnie magát minden egyes szerepbe, amely sokszor nehéz és hosszadalmas folyamatnak bizonyul, de megéri.
- A színészetben rengeteg technika létezik. Szeretek minél jobban benne lenni a pillanatban, így a nézőnek is jobban átjön majd a történet, és sokkal hitelesebb lesz az általam alakított karakter.
Réti Barnabás jelenleg a Karinthy Színházban dolgozik, számos darabban mutatja meg tehetségét. Novembertől átkerül a színházba egy neves olasz film adaptációja, amelyben Dobó Katával fog együtt dolgozni.
Dósa Mátyás és a színház
Dósa Mátyást a Barátok közt Egresi Tónijaként ismerte meg ez ország. 16 éves volt, amikor beválogatták az RTL Klub sorozatába, ahol öt éven át, 2007-ig ő játszotta Berényi Miklós örökbe fogadott fiát. A mai napig örömmel gondol vissza ezekre az évekre, örül, hogy részese lehetett a napi sorozatnak, ám szíve mindvégig a színház felé húzta.
Ő volt Tóni a Barátok köztben: a tinisztár Dósa Mátyás ilyen jóképű férfi lett
Dósa Mátyás örömmel gondol vissza a Barátok köztben töltött évekre.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ajánlóképek: Facebook/Réti Barnabás