Fotó! Rékasi Károly kisfia egyre jobban hasonlít a papájára

Zsebi nemcsak külsőleg kiköpött apja, de Détár Enikő szerint sok egyéb tulajdonságuk is megegyezik.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rékasi Károly életében hatalmas minőségi változás állt be az utóbbi időben, aminek köszönhetően kisfiával, a rá egyre jobban hasonlító Zsebivel is egyre bensőségesebb a viszonya.

A korábban kissé munkamániás sztár ugyanis - főként felesége betegségének köszönhetően - rádöbbent, lassítani kell, hogy a boldog pillanatokat együtt tudják megélni.

Bár már korábban falura költöztek, távol a főváros nyüzsgésétől, a belső nyugalom igazán csak most költözött a családba.

Lassítottak, de nem bánják

Nem véletlenül nyilatkozta nemrégiben a 47 éves színész az RTL Klub Reggeli című műsorában, hogy bármilyen furcsán is hangzik, jókor és jól jött nekik Détár Enikő betegsége, hiszen rávilágított egy csomó fontos dologra, amik mellett valószínűleg elmentek volna a nagy pörgésben.

Persze beletelt egy kis időbe, mire képesek lettek lazábbra ereszteni a gyeplőt, de most már mindannyian élvezik azokat az apró örömöket, melyeket egy közös piknikezés vagy quadozás nyújt.

Apja fia

A járművet Zsebi kapta húsvétra, de azért a család többi tagja is szívesen nyeregbe pattan, hogy körbefurikázzanak a mezőn. A kisiskolás fiúcska egyébként tiszta apja - és Détár Enikő szerint nemcsak külsőleg.

A Barátok közt színészei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mint a Hot magazinnak elmesélte, sok mindent tanult már híres papájától. Egyebek közt azt, hogy a hölgyekkel szemben mindig előzékeny egy igazi férfi, így aztán édesanyját nem is nagyon hagyja cipekedni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban az anyaság témakörét boncolgattuk. Tényleg az anyukák a rossz, az apukák pedig a jó zsaruk? Magányosak az anyukák a mai világban? Milyen a munkába visszatérő anyák helyzete Magyarországon? Frusztrálóak az anyainfluenszerek? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Semjén Nóra anyainfluenszer, valamint Fehér Ági, a Femina főszerkesztője és Pintér Ada műsorvezető.

Promóció

Ha így folytatja, hamarosan lányok hada fog versengeni érte, hiszen ki ne szeretne manapság egy udvarias pasit maga mellé?

Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence, Europress

Ezt is szeretjük