Radics Gigi kiszállt az X-Faktorból - Emiatt hagyta ott a mentorszéket
Radics Gigi elárulta, miért hagyta ott az X-Faktort.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Radics Gigi otthagyja az X-Faktort, idén már nem lesz az RTL Klub tehetségkutatójának egyetlen női mentora. A castingok már javában zajlanak, a 22 éves énekesnő azonban már nem vesz részt a válogatókon, két év után úgy döntött, kiszáll a megaprodukcióból - tudta meg a Blikk

- Mentornak lenni nemes feladat, de sok forgatási idővel, riportokkal, castingokkal, stúdiómunkával, próbákkal és éjszakákba nyúló meetingekkel jár. Így a saját pályámat háttérbe kellett szorítanom, sok felkérésnek nem tudtam eleget tenni, de ez most megváltozik - mondta távozásának okáról az napilapnak. 

Radics Gigi azt is hozzátette, örült, hogy belevágott a mentorkodásba, mert szerette volna más oldalát is megmutatni, mint ahogy 15 évesen a nagyközönség megismerte - szerinte ez sikerült is -, de már a tavalyi decemberi döntő után érezte, hogy lezárult egy korszak az életében. Most a zenei karrierjére kíván koncentrálni. Január eleje óta Amerikában tartózkodik a családjával, ahol tovább építi zenei karrierjét: tavalyi, sikeres ausztráliai és új-zélandi turnéi után Melbourne-ben és Sydney-ben is önálló koncertje lehet. Hamarosan elkészül új, Go című dala, melynek klipjében szerelme, Kai is szerepel.

Verebély Marcell, az X-Faktor kreatív producere azt mondta a Blikknek, hogy Radics Gigi már az év elején jelezte, hogy a továbbiakban zenei karrierjére kíván összpontosítani, amit megértettek és támogatnak, továbbá, hogy a Radics Gigi, ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti alkotta mentorcsapatban elképzelhető, hogy az énekesnő távozásán kívül más változás is lesz. 

Győzd le a saját korlátaidat - Alföldi Róbert a Femina Klubban

Az elégedett élethez vezető úton akadályok sorába ütközünk, és sokszor bele sem gondolunk, hogy számtalan esetben a belső, saját korlátaink felismerése és leküzdése jelenti a legnagyobb kihívást.

Az október 18-i Femina Klub esten Szily Nóra és Alföldi Róbert segítenek megfejteni, hogy milyen tényezők állhatnak a siker útjában, hogyan boldoguljunk a kritikákkal és az esetleges kudarccal, és milyen technikákkal hozzuk ki a legjobbat önmagunkból.

Pontos részletek az estről itt olvashatók.

Jegyek kizárólag online érhetők el, korlátozott számban.

Időpont: 2021. október 18. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Ezt is szeretjük