Radics Gigi égszínkék, uszályos estélyibe bújt a döntőben: ez volt a legszebb ruhája A Dalban

Radics Gigi káprázatosan nézett ki A Dal 2021 döntőjében, ahol a legjobb négy közé jutott.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 2002-ben alakult Kaukázus együttes Egyetlen szó című dala lett az év magyar slágere, miután megnyerték A Dal 2021 című műsort és egyben a Petőfi Zenei Díj "Év Dala" elismerést. A Duna Televízió dalválasztójának győztese a címmel járó lemezfelvétel és a videóklip készítése mellett további 10 millió forinttal építheti tovább zenei karrierjét. Ennek részeként színpadi műben is gondolkodik a zenekar.

Az immár 10. alkalommal megrendezett műsorban a zsűri idén is a közönséggel együtt kereste az év magyar slágerét: negyven szerzemény mutatkozhatott be élő adásban, ebből a válogatók és az elődöntők után nyolcat hallhatott újra a közönség a döntőben. 

Radics Gigi A Dal döntőjében

A fináléban a zsűri pontjai alapján a legjobb négy közé jutott BariLaci (Féltelek), Süle Zsolt (Befúj), Radics Gigi (Egy vagy velem), valamint a Kaukázus (Egyetlen szó) dala. A nézők szavazatai alapján a győztes az utóbbi lett. 

Radics Gigit csak dicsérni tudták a zsűritagok. Ferenczi György szerint a jelentkezés óta folyamatosan fejlődött a dal, négy különböző verziót hallhattak, Vincze Lilla is úgy vélte, adásról adásra építkezett a dal. Nagy Feró azt mondta, az énekesnő egy igazi díva. Az utóbbi dicséret a megjelenését tekintve nagyon illett rá: káprázatosan nézett ki az égszínkék, uszályos estélyiben. 

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen ruhákat viselt Radics Gigi A Dal 2021 döntőjében, a második elődöntőben és a negyedik válogatóban. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük