Polgár Judit 40 fölött lett vérbeli nő - Fotókon a sakk-királynő

Polgár Judit éveken keresztül kemény, férfias csatákat folytatott, ő mégis nőies tudott maradni.

polgar judit cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Polgár Judit, 41 éves sakkolimpiai bajnok, a sakktörténet legjobb női sakkozója szigorú nevelést kapott két lánytestvérével pedagógus szüleitől. Édesapja azt akarta, hogy gyerekei az eszükkel érvényesüljenek, ezért tiniként nem hordhattak csinos ruhákat. Szerencsére nagynénikéjükkel időnként elmentek vásárolni, és olyankor mindenféle csajos dolgot is vehettek.

Kezdetben sok sakknagymester nem tudta feldolgozni, hogy egy törékeny, tizenéves lány mért rá megalázó vereséget. Előfordult, hogy ellenfele a játszma végén köszönés nélkül, sértődötten elrohant, sőt, volt, aki utána a falba verte a fejét. A kemény, férfias küzdelmek azonban nem hagytak rajta nyomot, sőt, mára szembetűnő, hogy éretten teljesedett ki igazán a nőiessége.

2014-ben befejezte a versenyszerű játékot. Jelenleg többek között az ENSZ női egyenjogúságot szorgalmazó programjának arca. 2000-ben kötött házasságot Dr. Font Gusztáv állatorvossal, akivel két gyerekük született. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük