Pogány Judit fiatalkori fotói: felismered rövid, barna hajjal?

Pogány Judit pályája elején még nem a tőle megszokott szőke fürtökkel hódított.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vuk, Bogyó és Babóca, Sose halunk meg, Csinibaba - csak pár klasszikus, amelyet ma Pogány Judit nélkül el sem tudnánk képzelni. Az 1944. szeptember 10-én született Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész évtizedek óta meghatározó csillaga a magyar filmes és színházi életnek.

Gyermekkorát Kaposváron töltötte, és bár hamar ráébredt arra, hogy a színpad vonzza, 15 évig elnyomta magában ezt az érzést. Sok foglalkozást el tudott volna képzelni magának: mérnök, csillagász és erdész akart lenni, valamint a nevelőnői és az állatkerti gondozói karrier is vonzotta.

Pogány Judit fiatalkori fotói

Mindezek ellenére a sors máshogy alakította az életét. Ma korunk egyik legsokoldalúbb magyar színésznőjeként tartjuk számon, de rögös út vezetett idáig. A gimnázium után megpróbálkozott a Színművészetivel, ahonnan az első kör után elküldték. Utólag visszagondolva, nem csodálkozik, hogy ez így történt, saját bevallása szerint nem készült fel kellőképpen, az általa ismert versekkel járult a tanári kar elé.

- Nem készültem fel rendesen, nem csoda, hogy kirúgtak. Nem kerestem új dolgokat, hanem azt vittem a felvételire, amit középiskolásként különböző iskolai és városi rendezvényeken mondtam, csupa rossz, mozgalmi verset. A Tibeti foglyok, Lenin lámpája, ilyesmik. Úgyhogy az érettségi után visszakerültem a szülővárosomba, Kaposvárra - mesélte a  Színház.org  interjújában.

pogány-judit-batch
Fotó: MTI/Zih Zsolt

Az is hozzájárult a kezdeti kudarchoz, hogy nem volt megelégedve azzal, amit a tükörben látott. Szerinte a gátlásossága akadályozta abban, hogy meg tudja mutatni, milyen tehetséges.

- Soha nem voltam igazán szép, sem sugárzóan jelentékeny, az alkatom sem mondható szerencsésnek. Vékony voltam ugyan, de túlságosan kislányos, valamiképpen esendő. Részben ebből fakadt a gátlásosságom, aminek következtében azt sem tudtam kapásból megmutatni, ami bennem volt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Végül a tehetsége utat tört magának, szülővárosában csatlakozott egy amatőr színjátszókörhöz, velük lépett fel az 1956-os Ki mit tud?-on. Az előadás közönségében helyet kapott a Csiky Gergely Színház vezetősége is, akik felfigyeltek az ifjú Pogány Juditra, el is hívták egy meghallgatásra, majd segédszínészi szerződést ajánlottak neki. Ezek után nem kellett sokat várnia a nagy áttörést jelentő szerepre: miután 1968-ban eljátszotta a Várj, amíg sötét lesz csúnyácska kislányának szerepét, nem volt kérdés, ott a helye a legnagyobb csillagok között.

Képes összeállításunkban mutatjuk, hogy festett Pogány Judit fiatal színésznőként. Te felismered rövid, barna hajjal?

Ezt is szeretjük