A magyar színész nős férfiként szeretett bele a tanítványába - Válás lett a vége
Pintér Tibor egy tanítványával csalta meg második feleségét.
Pintér Tibor 14 évig alkotott egy párt második feleségével, Beával. Nagy szerelem volt az övék, 2006-ban született kisfiuk, Máté, a tizedik évfordulójukon pedig össze is házasodtak. Azonban 2015-ben megromlott a kapcsolatuk, egy év múlva pedig el is váltak. Mikor a színész még nős volt, beleszeretett egy tanítványába - vallotta be Várkonyi Andrea Micsoda Nők! című műsorában.
Ez volt élete legnagyobb szerelmi drámája
A 44 éves színész bevallotta, hogy a legnagyobb szerelmi drámája három évvel ezelőtt esett meg vele.
- Beleszerettem a saját kis növendékembe. Marha nagy szerelem volt, de neki is volt párja, nekem is volt feleségem. Abban bíztunk, hogy ez nagyon jó lesz, de aztán kiderült a dolog, a kislány megijedt, és nem jött velem.
Két szék között a pad alá estem.
Pintér Tibor hangsúlyozta, hogy nem akarta megbántani fiatal szerelmének akkori párját, azonban úgy tudta, hogy már szakítófélben vannak egymással.
Ez az eset pont 2015-ben történt, amikor Beával megromlott a kapcsolata. Azóta persze Pintér Tibor már továbblépett, jelenleg egy 23 évvel fiatalabb lánnyal, Friderikával él párkapcsolatban, közel egy éve tart a szerelem. A nagy korkülönbség ellenére jól kijönnek egymással, idén nyáron össze is költöznek.
Magyar sztárpárok, akik között nagy a korkülönbség
Olyan hazai sztárpárokat mutatunk, akik között nagy a korkülönbség, a kapcsolatuk mégis kiállta az idő próbáját.
Hobo imádja 20 évvel fiatalabb feleségét - Sztárszerelmek nagy korkülönbséggel
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!