Pintácsi Viki kisebbik lánya is már 14 éves: Zolna gyönyörű tini lett
Pintácsi Viki lánya nem csak a szép vonásokat, a tehetséget is örökölte.
Szandi és nővére, Pintácsi Viki nem csak a megjelenésükben hasonlítanak: mindketten énekesnőként lettek ismertek, majd mindkettejüknek három gyermeke született. Abban is sorstársak, hogy lányaik örökölték szép vonásaikat, valamint a tehetségüket.
Az idősebbik Pintácsi testvérnek két lánya és egy fia született: 1999-ben adott életet nagyobbik lányának, Annának, egy szem fia, Viktor pedig 2006-ban született. Legkisebb csemetéje, Zolna második házasságának gyümölcseként jött a világra 2007 februárjában.
Pintácsi Viki és kisebbik lánya, Zolna
Az immár 14 éves kislányból csodaszép tini lett. Édesanyja szikrázóan kék szemét örökölte, de a tehetség tekintetében sem esett messze az alma a fájától. Anyja az Instagramon posztolt arról, milyen gyönyörűen énekel. Bár énektanárként dolgozik, saját bevallása szerint gyerekei nem tőle tanulták a hangképzést, ösztönösen ragadt rájuk a tudás.
- A saját gyermekeimet igazából nem tanítottam énekelni. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ez az egész rájuk ragadt. Zolna hét-nyolc évesen már szólamot tudott énekelni Hungária-slágerekre, mert akkor éppen a Hungária Tribute-ben énekeltem egy darabig. Kicsit olyan, mint amikor valaki az anyatejjel szívja magába a zenét - mesélte az Ébredj velünk! című műsorban.
Noha Zolna nem győzi fogadni a dicséreteket énekhangjára, sőt már különböző tehetségkutatós megkereséseket kapott, nem csak a show-bizniszben látja a jövőjét. Nyolcadik osztályos tanulóként elsősorban a továbbtanulásra koncentrál.
Igazából nem zenei téren gondolkozom, hanem tengerbiológus vagy ügyvéd szeretnék lenni!
- Régi gyerekkori álma a delfinekkel való foglalkozás, majd meglátjuk, hogy csak egy gyermekkori álom marad, vagy meg is valósítja. Elég sok mindenhez van érzéke, ebből az éneklés meg a hangszerek dominálnak, főleg zongorán és gitáron játszik - vette át a szót a büszke anyuka.
Szandi és lánya, Blanka
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nő lett Blanka, aki édesanyja rajongói szerint Szandira hasonlít jobban, míg az édesapja követői szerint Bogdán Csaba génjeit örökölte.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!