Fotók: Tatár Csilla mellett ők a Petőfi TV fiatal műsorvezetői

Nézd meg, hogy ki a március 15-én induló Petőfi TV hat fiatal műsorvezetője!

Dia

	Tatár Csilla tavaly decemberben igazolt át a köztévéhez. A Dal műsorvezetőnőjeként mutatkozott be az M1 nézőnek.

Fotó: MTVA

Dia

	A mindössze 24 éves Rátonyi Krisztina nevéhez olyan köztévés műsorok fűződnek, mint a Noé barátai című magazin, valamint a Bízunk Benned! és A legokosabb osztály című vetélkedők.

	Galán Angéla már ismerős lehet az Angi jelenti című műsorból, amelyben érdekes foglalkozásokat és helyeket mutatott be. A tévés munkák mellett dokumentumfilmeket is készít, ezekben többek között a szomszédos országainkban élőket kérdezi arról, hogy mit gondolnak a magyarokról.

	Jakab Márk lesz a Petőfi TV legfiatalabb arca. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulója. Szabadidejében kisfilmeket és videoklipeket készít.

	Kerekes Péter egy reneszánsz ember: volt kocsmája és péksége, foglalkozott ingatlanokkal, valamint vágóként is dolgozott. Kifejezetten szeret videókat készíteni és forgatni, ami mára a kedvenc elfoglaltságává nőtte ki magát.

	Fodor Imre  a lovak és a lóversenypályák megszállottja, fogadni azonban nem szeret, csak a sport szépsége miatt jár versenyekre. Táncoslábú fiú, aki zenében igazi mindenevő, az egyetlen kritériuma, hogy táncolni lehessen rá.

Ezt is szeretjük
Fotó: