A magyar énekesnőt kopaszra akarták borotválni: emiatt vették rá, hogy váljon meg a hajától
Péter Szabó Szilvia olyan dolgot mesélt el a régi, NOX-os időkből, melyről korábban még nem beszélt.
Péter Szabó Szilviát a menedzsere akarta rávenni, hogy kopaszra borotválja a haját.
Péter Szabó Szilvia vallomása
A NOX énekesnője, Péter Szabó Szilvia évekkel az együttes feloszlása után mesélt először arról, milyen döbbenetes elvárásokkal szembesült fénykorukban. Mint kiderült, egykori menedzsmentje olyan kéréssel állt elő, amely teljesen ledöbbentette, azt szerették volna, ha teljesen kopaszra borotválja a fejét.
A kétezres évek egyik legsikeresebb hazai formációja volt a NOX, és bár kívülről úgy tűnhetett, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik körülöttük, az énekesnő belülről egészen másként élte meg az időszakot. Elárulta, hogy a kiadóval sem volt mindig felhőtlen a kapcsolata, még a legnagyobb sikerek idején sem.
Egyszer a menedzsmentje közölte vele, azt szeretnék, ha kopaszon állna színpadra, mert szerintük jól állna neki az új imázs.
- Egyszer például elém állt a menedzsment. és elmondták, azt szeretnék, hogy kopasz legyek. Azzal érveltek, hogy nekem ez biztosan jól állna. Hosszú hetekig győzködtek. Ott tényleg azt mondtam, ha azt akarják, hogy ne kössek ki egy elmegyógyintézetben begyógyszerezve, akkor ezt fejezzék be - mesélte.
Végül kompromisszum született, bár nem kellett leborotválnia a fejét, rábeszélték, hogy vágassa le rövidre korábbi hosszú haját. Ez akkoriban hatalmas váltás volt számára, és máig emlékszik, milyen nyomást helyeztek rá.
Péter Szabó Szilvia hosszú fonatok nélkül ennyire más: rövid hajra váltott
Péter Szabó Szilvia rövid hajjal lépett a színpadra a megszokott frizura helyett.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- bochkor gábor













