
Így nézett ki 100 kilósan! Nem fogsz ráismerni a Barátok közt színésznőjére
Peller Anna súlyával való küzdelméről is mesélt a Reflektornak.

Peller Annát sokan a Barátok köztből, illetve az Operettszínház színpadáról ismerik, de akik nem látták régi fotóit, talán el sem hinnék, hogy korábban mennyi gondot jelentett számára a súlya.


A színésznő a Reflektor kamerái előtt mesélt arról, mennyire megkeserítették az életét a pluszkilók.
Verték a társai
Főként gyerekkorában, illetve a gimnáziumban jelentett számára komoly problémát az alakja: nemegyszer vált emiatt társai gúnyolódásainak céltáblájává.
- Túlsúlyos kislány voltam. Szerintem már a születésem pillanatában 50 kiló körül lehettem. Ez most vicc volt, de arra emlékszem, hogy amikor általános iskolában mindenki úgy 40 kilót nyomott, az én súlyom 70 körül járt. Nyolcadikban pedig már száz kiló voltam - árulta el.
Ez elég nagy traumát jelentett számára, hiszen osztálytársai nehezen fogadták el. A sok bántó szóra, tettre pedig máig emlékszik.
- Az általános iskola első és második osztályában vertek is a többiek. Emellett sokat csúfoltak: például a Digi-dagi daganat kergeti a halakat, és a Szia, te bálna gyakran elhangzott. De voltam zsírdisznó, koca, malac, házi víziló és ehhez hasonlók - mondta.
Drasztikus fogyókúrákkal is próbálkozott
A középiskolában már egyre jobban zavarták a gúnyolódások, ezért drasztikus módszerekkel próbált megszabadulni súlyfeleslegétől. Volt olyan, hogy egy hónap alatt 20 kilót fogyott.
- A gimi harmadik osztályában el akartam kápráztatni a többieket, hogy amikor majd szeptemberben visszamegyek, csodálkozzanak, mennyit fogytam. Meg is tudtam szabadulni a kilóktól, de összeestem a Blaha Lujza téren, és jött értem a mentő - idézte fel a történteket.
A Barátok közt Juhász Gabijának szerepébe visszatért színésznő mégis kiegyensúlyozott, derűt sugárzó fiatal nő lett, aki elmondása szerint sokat köszönhet a pluszkilóknak. Gyermekkorában kezdett kifejlődni önironikus humora, amit azóta továbbfejlesztett. Ám a ducin töltött évek nem múltak el nyomtalanul.
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
- Ha belenézek a tükörbe, a mai napig gyakran előfordul, hogy azt a túlsúlyos lányt látom. Olyan sokáig voltam duci, hogy ez az életem ezen szakasza már kitörölhetetlen - mondta.
Férjét, Lukács Miklóst viszont a pluszkilók sem zavarnák: szerinte felesége soha nem volt kövér, hanem egy igazi csoda - néhány kilónyi felesleg ide vagy oda.
Fotók: RTL Klub Reflektor, Tvmagazin.hu