Emlékszel Pécsi Ildikóra Az aranyemberből? Szőke szépség volt a 79 éves színésznő
Az életműdíjjal kitüntetett Pécsi Ildikóba a férje is Az aranyembert nézve szeretett bele.
Pécsi Ildikót is életműdíjjal tüntette ki a Magyar Filmakadémia Egyesület február 28-án a Vigadóban. A Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemle keretében a színésznő mellett Cserhalmi György, Eperjes Károly és Béres Ilona vette át az elismerést.
1962-ben végzett a Színművészetin, és ugyanebben az évben mutatták be a hatalmas sikert aratott Az aranyember című filmet, amelynek gyönyörűen felújított kópiáit időről időre levetíti a köztévé. Gertler Viktor alkotásának köszönhető, hogy a következő években további Jókai-regényeket filmesítettek meg.
Pécsi Ildikó és Az aranyember
Pécsi Ildikó és Béres Ilona az életműdíjak átadásán régi ismerősökként köszöntötték egymást. Közös jelenetük ugyan nem volt, de mindketten játszottak Az aranyemberben.
Az előbbi alakította Noémit, Tímár Mihály szerelmét, míg az utóbbi (még színművészeti hallgatóként) a hajósból lett gazdag nagykereskedő feleségét, Tímeát.
Pécsi Ildikó 22 éves volt, amikor eljátszhatta a gyönyörű, szőke Noémit, akibe Tímár Mihály a szigeten tett látogatása során menthetetlenül beleszeretett. Rengeteg férfi álmodozott róla, a forgatási szünetben készült bikinis fotója láttán nem is csoda, hogy a ’60-as évek egyik szexszimbóluma lett.
Ebben a filmben szeretett bele későbbi férje, Szűcs Lajos is, akit a magyar labdarúgás egyik, ha nem a legjobb hátvédjének tartanak, és aki Az év labdarúgója volt 1968-ban és 1971-ben is.
Pécsi Ildikó és férje, Szűcs Lajos
Az olimpiai bajnok focista éveken keresztül kitartóan harcolt a színésznő kezéért, amit végül elnyert. 1969. január 4-én házasodtak össze, idén ünnepelhették az 51. házassági évfordulójukat. A színésznő a házasságára éppúgy büszke lehet, mint a színésznőként aratott sikereire.
Kapcsolatuknak, illetve házasságuknak akkoriban voltak néhányan, akik nem jósoltak nagy jövőt: Pécsi Ildikó három és fél évvel idősebb a legendás focistánál, és a ’60-as években ekkora korkülönbség a nő javára nagynak számított.
- Noha kezdetben akadt, aki a korkülönbség miatt nem jósolt túl hosszú életet a kapcsolatunknak, én mindig is tudtam, hogy egyszer, ha eljön a búcsú ideje, hálás leszek még, hogy idősebb vagyok az én édes jó Lajosomnál. Mert egy biztos: egy percet sem tudnék élni nélküle! - nyilatkozta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész a Borsnak 2019 áprilisában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem csak a gyönyörű színésznőért rajongott sok férfi, a jóképű focista is vonzó sztár volt a nők szemében, de ez soha nem okozott gondot a házasságukban, mindig büszkék voltak a másik sikereire.
- Soha egyikünk sem volt féltékeny a másikra, megbíztunk egymásban és a környezetünkben, akik pontosan tudták, hogy minket Isten is egymásnak teremtett.
Az Indul a bakterház és a Linda sztárja
Az aranyember után számos mozi- és tévéfilmben szerepelt. Emlékezeteset alakított a Veri az ördög a feleségét Kajtár Jolánjaként és az Indul a bakterház Banyájaként. A Tenkes kapitánya című sorozatban Rózsa, a cigány lány, a Princ, a katonában Bizsu, pincérnő volt, de a legtöbbeknek a Linda ugrik be, ha sorozatbeli szerepről van szó: a Veszprémi Linda édesapját, Bélát játszó Bodrogi Gyulával felejthetetlen kettőst alakítottak.
A televízióban számos szórakoztató műsorban, kabaréban is látható volt, Antal Imrével legendás a Rómeó és Júlia-paródiájuk.
Az évek során tagja volt a Pécsi Nemzeti Színház, a Vígszínház, a Mikroszkóp Színpad, a kecskeméti Katona József Színház, a Radnóti Színház, a Népszínház és a József Attila Színház társulatának. Több száz önálló estet tartott Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből. Sanzon-összeállítása is sikeres volt. Rendezőként is jelentős sikereket ért el, évekig volt "mindenese" a Táci Gorsium Nyári Játékainak, ahol számos görög darabot vitt színre.
A 79 éves Pécsi Ildikót a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjának átadóján Szinetár Miklós is méltatta, akinek az osztályában végzett a Színművészetin. Kiemelte: kevesen tudják, a színésznő harcolta ki, hogy azok, akik érdemes és kiváló művészek lettek, de a címhez nem járult anyagi juttatás, a nyugdíjukhoz kapjanak kiegészítést, ami hatalmas segítség az idős művészek számára.
Magyar színésznők fiatalon és most
Ma is imádjuk a magyar filmtörténet ’50-es, ’60-as, ’70-es években készült, legendás alkotásait, a Jókai-regény alapján filmre vitt Az aranyembert vagy a Várkonyi Zoltán által rendezett Egri csillagokat. Képes összeállításunkban megnézheted a legendás magyar filmekből megismert színésznőket akkor és ma.