Hátborzongató vallomás! Pataky Attila eltitkolta párja elől, hogy haldoklik

Pataky Attila néhány hete túlélt egy infarktust, minek során megérintette a halál szele.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szívroham kétségkívül a legfélelmetesebb és legveszélyesebbek dolgok egyike a világon: váratlanul csap le az emberre, miközben a legtöbben tudatában sincsenek annak, hogy éppen mi zajlik a szervezetükben, ráadásul tragédiába torkollhat, mivel halálos is lehet.

Pataky Attila azon szerencsések közé tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy túléltek egy szívinfarktust. Az 59 éves énekes-dalszerző öt héttel ezelőtt egy hatvan fellépésből álló turné után Nyíregyházáról utazott haza hajnalban, és másnap, mielőtt párjával Prágába indultak volna pihenni, rosszul lett.

Eltitkolta, hogy haldoklik

Az Edda Művek népszerű frontembere elmondta, hogy légszomj lett rajta úrrá, szeme elől pedig eltűnt a világ, ám kedvese, Orsi előtt - aki még indulás előtt átugrott az egyik barátnőjéhez - mindezt eltitkolta.

Pataky azonban nem lett jobban, amikor pedig a mellkasa is szorítani kezdett, azonnal a háziorvosához ment.

Aggasztó állapota ellenére nem esett össze, azt azonban nem rejtette véka alá a Frizbi című műsorban, hogy halálfélelem lett rajta úrrá.

Háziorvosa kiváló szakemberhez méltóan egyetlen pillanatra sem veszítette el lélekjelenlétét, és maga vitte be a rockzenészt a Honvéd Kórházba.

Rock and roll operáció

Pataky Attila élete csak néhány órán múlott, ha ugyanis nem műtik meg azonnal, ma már szinte biztos, hogy nem élne. Humorérzékét és életszeretetét azonban annak ellenére sem veszítette el, hogy megérintette a halál szele - az altatás nélküli operációt katéteres rock and rollnak nevezte.

Az elmúlt évtizedek leghíresebb magyar énekesei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A trauma ellenére egyáltalán nem tűnt úgy, hogy az énekest megviselte volna a halálközeli élmény.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Pataky ugyanis meglepően kedélyesen beszélgetett Hajdú Péterrel, akinek elárulta azt is, hogy nem pergett le szeme előtt az élete, és szerinte azért élte túl az egészet, mert még küldetése van a Földön.

Fotó: Europress

Ezt is szeretjük