Ma 70 éves Pataky Attila - Felismered fiatalon, hosszú hajjal?
Ritkán látott fiatalkori fotókon az 1951. július 2-án született Pataki Attila.
Pataky Attila 1951. július 2-án született Miskolcon. 14 éves korában a DVTK igazolt futóversenyzője lett, de már középiskolai évei során tagja volt alkalmi zenekaroknak is.
1974-ben az akkor már létező Edda zenekar, amit a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói hoztak létre, meghallgatást tartott, ezen végül Patakyt választották.
Pataky Attila fiatalon
A következő években az alapítótagok lediplomáztak, és sorra elhagyták a zenekart, Halász József zenekarvezető 1977-ben Patakyra hagyta a zenekar névjogait, aki újjászervezte az Eddát Miskolc általa legjobbnak ítélt zenészeiből. Ekkor változott a nevük Edda Művekre.
Ez az úgynevezett "Bakancsos Edda" 1983-ban feloszlott, az énekes pedig Norvégiába utazott, ahol több magyar zenésszel együtt a vendéglátóiparban kezdett el, mint bárénekes. Az Edda Művek 1985-ben állt újra össze, és a mai napig aktív.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Pataky Attila első feleségét, Mártát még a gimnáziumban ismerte meg, tőle született 1976-ban Gergő fia, aki követte apját a zenei pályán, a Pataky Művek énekese. Második feleségétől, Beátától is született egy fia 2003-ban, Acsa. Egy évvel később jött a világra unokája, Lili. 2009-ben ismerkedett meg Orsival, akit 2014-ben vett feleségül.
A rockzenész fiatalon még hosszú hajjal és bajusszal lépett színpadra, később az utóbbit leborotválta, majd amikor kopaszodni kezdett, a gyérülő tincsektől is megvált.
- Negyvenéves koromban még volt egy foncsikszerű maradék hajam, aztán egy húsvéti locsolkodás után édesanyám fodrász barátnője néhány közösen elfogyasztott pálinka után csak annyit mondott: végezzünk a maradék hajaddal, sokkal szebb leszel! - mesélte a Borsnak 2015-ben.
Képes összeállításunkban ritkán látott, fiatalkori fotókat láthatsz Pataky Attiláról.
OLVASD EL EZT IS!