Pataki Ági 70 fölött így marad fitt és fiatalos: elárulta titkát
Pataki Ági a Feminának részletesen elmondta, mi a titka annak, hogy 70 felett is ilyen fitt és egészséges.
A 73 éves Pataki Ági fitt, fiatalos megjelenésének csodájára járnak, nem véletlenül, hiszen az egykori modell, jelenleg sikeres producer évtizedeket tagadhatna le korából. Nem vitás azonban, hogy rengeteget tesz azért, hogy ilyen alakkal és fiatalos külsővel büszkélkedhessen, most a Femina Sztárformában sorozatában árulta el titkait.
Pataki Ági sztárformában
Mi volt a legnagyobb változtatás, amit az egészséged érdekében megtettél?
- A legnagyobb változás az volt, amikor 40 éves korom után elkezdtem egyáltalán sportolni, futni, meg konditerembe járni. Ma már nyilván nem ezt teszem, hanem csak gyalogolok és óvatosabban sportolok, de a mai napig fontos része az életemnek. Ez az egészségmegőrzés szempontjából fontos elsősorban, nem is annyira a külső miatt, de mind a kettőn segít.

- Rájöttem arra, hogy nem kell feltétlenül ragaszkodni ugyanahhoz az aktivitásformához. Lekövethetjük az öregedési folyamatot azzal, hogy váltunk olyanra ami teljesíthető. Egy idő után nyilván van, ami nem komfortos, ilyen volt például a futás. Ez nem jelentheti azt, hogy akkor abbahagyja az ember vagy túlerőlteti. Nálam például a síelést felváltotta a sífutást, a futást pedig felváltotta a gyaloglás.

- Sokat segített az is, amikor elkezdtem tudatosan foglalkozni az egészség és a szépség összefüggéseivel. Ennek eredményeként fejlesztettük ki a saját táplálékkiegészítő brandemet, a saját tapasztalataim és elvárásaim alapján Szabó Gál Bence szakmai tudására támaszkodva.
- A fizikai aktivitás mellett a táplálkozás az egyik meghatározója annak, hogy milyen egészségesen tudjuk leélni az életünket. Ez nem jelenti azt, hogy én fanatikusan ragaszkodnék valamihez vagy elutasítanék valamit, de azért odafigyelek arra, hogy minőségi ételeket fogyasszak, hogy egészségesen étkezzek és kellő információval rendelkezzek arról, hogy mi egészséges és mi nem. Évtizedeken keresztül semmifajta tudatosság nem volt a táplálkozásomban, ettem, amihez kedvem volt, de ma már ez a tudatosság része lett az életemnek.
Hogyan őrzöd meg a lelki egyensúlyod?
- Ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amik azért tanulhatóak. Ha elkezdünk tudatosan foglalkozni a stresszkezelés vagy egyáltalán a stressz témakörével, azzal, hogy a stressz mit jelent, mennyit árthat és egyáltalán felfedezni önmagunkban a stressz jelenlétét, szerintem az már az az út, amin járni kell. Utána már csak azt kell megtanulnunk, hogy ezt hogy kezeljük. Nem mondom azt hogy ez mindig mindenkinek sikerül, de én megpróbálom ezt is tudatosan kezelni. Nyilván vannak az életben olyan periódusok, vagy olyan pillanatok, amikor a stressz kikerülhetetlen, de ezzel is szépen, nyugodtan átgondolva kell foglalkozni.

- Nekem ugyan még nem kellett szakemberhez fordulnom, de evidenciának tartom, hogy ha valakinek stresszkezelési problémái vannak, akkor forduljon szakemberhez. Pont most olvasom és mindenkinek ajánlom Tapasztó Orsi könyvét, ami önismereti kérdésekkel, stresszkezeléssel és még nagyon sok mindennel foglalkozik. Nagy segítséget nyújthat a könyv sok kérdésben.
Egészségmegőrző tippek
- Az egyik és legfontosabb szerintem az egészséges táplálkozás, a második pedig a napi rutinba beépített mozgás. Legyen az akár csak fél óra naponta, a lényeg, hogy rutinszerűen csináljunk valamit, kezdjünk valamit magunkkal. Persze, az lenne a legjobb, ha minden nap legalább egy órát sportolnánk, csak erre nem mindig van lehetőség.

- Nagyon fontos még szerintem a tudatosan, jól megválasztott hiánypótlás, legyen szó vitaminokról, nyomelemekről, ásványi anyagokról, kollagénről és még sorolhatnám. Ezeknek a tudatos pótlása fontos mindig szem előtt tartva a minőséget. Nem elég az, hogy valamit bekapkodunk, arra is figyelni kell, hogy az tiszta, szakmailag megkérdőjelezhetetlen helyről származzon.
Pataki Ági otthona maga a pompa és luxus: a medencés kerttől eláll a lélegzetünk
Hazudnánk, ha azt mondanánk, nem irigyeljük Pataki Ágit luxusotthona miatt.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

















