A Megasztár cuki gyereksztárjaként ismertük meg: Patai Anna káprázatosan szép menyasszony volt
Patai Anna a hétvégén férjhez ment. A közösségi oldalaira feltöltött képeken látszik, milyen gyönyörű menyasszony volt.
Patai Anna szeptember 16-án tartotta meg az esküvőjét. A Megasztár egykori gyereksztárja alig várta, hogy megoszthassa a rajongóival a nagy napon készült fotókat: káprázatosan szép menyasszonyi ruhában mondta ki az igent.
Párjával nyolc év után álltak oltár elé. Bence még augusztusban, a születésnapján kérte meg a kezét.
Patai Anna esküvője
Korábban több helyen is beszélt arról, milyennek képzeli el a nagy napot. A friss posztja alapján minden úgy történt, ahogy megálmodta.
Előzetesen azt is elárulta, nem szeretne klasszikus habos-babos ruhát. Neki inkább a testhezálló, selyemanyagból készült darabok tetszenek. Ehhez mérten egy sellőfazonú, ejtett vállú kreációt választott, ami pazarul kihangsúlyozta az alakját.
A 23 éves egykori gyereksztár a posztjával köszönte meg a családtagoknak, barátoknak és ismerősöknek, hogy velük együtt ünnepeltek. Továbbá elárulta, a dekorációtól kezdve a helyszínen át egészen a feltálalt fogásokig, mindennel maximálisan elégedett volt.
Nézd meg Nagy Bogi menyasszonyi ruháját is!
Nagy Bogit 13 évesen ismerte meg az ország Az ének iskolájában. Nem is tűnik olyan távoli emléknek, amikor Caramel osztályában elkápráztatta a nézőket a tehetségével. Nyolc esztendővel később esküvői fotóján ámulunk - csodaszép ruhában ment férjhez.
Gyereksztárként ismertük meg a TV2-n: csodaszép menyasszony volt hétvégi esküvőjén
Nagy Bogi csodaszép menyasszonyként mosolyog az Instagramra feltöltött esküvői fotóján.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Megasztár