A 80 éves Pásztor Erzsi egy angyalföldi panellakásban él - Nem törték meg a tragédiák

Pásztor Erzsi felidézte életének legfontosabb pillanatait.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pásztor Erzsit a legtöbben a Szomszédok Janka nénijeként ismerik, ami a legismertebb szerepe lett. Pedig a nevéhez rengeteg felejthetetlen színpadi és filmes alakítás fűződik - például az 1945 utáni magyar filmtörténet egyik legfelejhetetlenebb alakítását nyújtotta a Veri az ördög a feleségét című film főszerepében, amelyért megkapta a Filmszemle legjobb női alakításáért járó díját.

Pásztor Erzsinek nem szokványos karrier jutott, többek között erről is mesélt az RTL Klub XXI. század című műsorában. Újpesten nőtt fel, és mivel családja a második világháborúban mindenét elveszítette, nélkülözniük kellett. Első mozgóképes szerepét az 1958-as Felfelé a lejtőn című filmben kapta, amiben mindössze néhány másodperc erejéig tűnt fel. Ekkor még a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, és mivel napra fizettek a forgatáson, jól jött neki az ezért kapott kis kereset. A nevét is ekkor változtatta meg Pápay Erzsébetről Pásztor Erzsire, mivel volt már egy ilyen nevű kolléganője.

Pásztor Erzsi nagyon tudott játszani, mégsem került azok közé, akik mindig csak főszerepre szerződtek a színházhoz vagy a kamerák elé. Nem kapott csúcsgázsit, nem halmozták el díjakkal sem. Viszont kitartóan dolgozott, előbb Debrecenben, aztán Szolnokon, majd Sopronban és Szegeden. Ha főszerepet kapott, akkor pedig rendszerint az anyák, mamák és nénik bőrébe kellett bújnia - már 20 évesen is.

- Amikor éveken keresztül átéltem, hogy nem kaptam meg azt a szerepet, ami ordított utánam, az nagyon fájt. Például Shakespeare-t soha életemben nem játszottam. Ez nem egy furcsa dolog? - mondta.

Az első házassága a főiskolán kilenc hónapig tartott. Második férje Holl István volt, akitől 21 éven után a férfi alkoholproblémái miatt vált el. Pedig mindent megtett, hogy segítsen szerelmén, még egy pécsi elvonóra is elvitte, ám párja ott sem tudott megszabadulni szenvedélybetegségétől. Lányuk 1966-ban született meg, akivel szintén sok konfliktusa volt a színészi hivatással járó terhek és válásuk miatt.

- Az menjen erre a pályára, akinek a közelében vannak olyan emberek, akik támogatják, mert az előre juthat. Nem a tehetség a döntő, persze nem árt, ha van, de igazából sokkal jobb egy olyan férj, aki pozícionált valamilyen vonalon - nyilatkozta.

Pásztor Erzsi azt is elmondta, hogy bármilyen sors is jutott neki, biztosan újra színésznő lenne. Pedig hatvan évnyi munka után a nyugdíja mindössze 110 ezer forint, és egy angyalföldi panellakásból jár fellépni.

- Nem szoktam rágódni ezeken a dolgokon, mert akkor boldogtalan lennék. Boldogtalan voltam akkor, de most már arra is úgy gondolok, hogy boldog volt az az időszak is - árulta el.

Fotó: MTVA

Megható fotón a Szomszédok két sztárja! 80 éves lett a sorozat Janka nénije

Pásztor Erzsit a mai napig egyaránt imádják a kollégái és a közönség is. Nézd meg a szülinapján készült fotókat!

Megható fotón a Szomszédok két sztárja! 80 éves lett a sorozat Janka nénije

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük