Pártai Lucia a 90-es évek sztárja volt: a 60 éves meteorológus most így néz ki
Pártai Lucia a mai napig néhai férje híres "Derűs napot!" elköszönése szerint éli az életét.
Pártai Lucia meteorológus 1989-től 1999-ig a Magyar Televízió reggeli műsoraiban tűnt fel, majd a Napkelte című műsor szakértőjévé vált.
Ezzel egyidejűleg a rádiózást is megszerette. 1991-től a Rádió11 műsorvezetője és szerkesztője volt, 1994-től pedig a Calypso Rádióban hallhattuk felcsendülni a hangját.
Pártai Lucia 60 évesen is a meteorológiának él
Szenvedélye, az időjárás-jelentés a fényes karrieren kívül mással is megajándékozta, a szerelmet is ennek köszönheti. Néhai férjével, a szintén legendás meteorológus Aigner Szilárddal a közös munka hozta össze.
Az ország imádott időjósa 2016. június 6-án hunyt el, azóta özvegye még inkább igyekszik alkalmazni az örökségét. Például híres elköszönése, a „Derűs napot!” kifejezés szerint éli az életét.
- Ez a köszönés a családunk öröksége. Ez jelképezte Szilárd életfilozófiáját: ha jót kívánsz másnak, az visszasugárzik rá. Nagyszerű, de magába forduló, bölcs ember volt. Látta a dolgok összefüggését, és emiatt legbelül nem volt derűs. A munkában és az életben is társak voltunk - mesélte a Hot! magazinnak 2021 májusában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hatvanesztendős meteorológus nagyon tevékeny életet él. Cégében dolgozik, és rádióműsort vezet, a Rádió Bézsen futó műsorának címe stílusosan az, hogy Derűs napot! A családi életben is rengeteg feladat hárul rá, ráadásul egy nehéz időszakon van túl. 81 éves édesanyjánál porckorongsérvet állapítottak meg az orvosok, ami miatt folyamatosan ingáznia kellett.
- Rengeteg kilométert utaztam, hogy édesanyámnak és a húgomnak ne kelljen kimozdulniuk a házból. Az édesanyám tele van vitalitással, tavaly a születésnapjára azt kérte, hogy vigyük el túrázni a Mátrába. 81 évesen még hegyet mászott, novemberben pedig fájlalni kezdte a bokáját. Nem panaszkodott, de amikor már elcsuklott a hangja a telefonban, tudtam, hogy baj van.
Hosszú ideig orvosról orvosra kellett járniuk az asszonnyal, mire felállították a diagnózist. Ám a meteorológus még ekkor sem nyugodhatott meg, annyira aggódott az anyukájáért, hogy rémálmok gyötörték.
- Rengeteget aggódtam, nagy viharok tomboltak álmomban, még ma is folyamatosan fölébredek. Pedig azóta megtörtént a műtét, most először mosolyogtunk az orvossal, mert úgy néz ki, túl vagyunk a nehezén.
Pártai Lucia különleges keresztnevének hallatán sokakban megfogalmazódhat a kérdés, mi ihlette szüleit a névválasztásban.
- Sokfélék vagyunk, anyai ágon a felmenők között van olasz származású is. Az egyik nagynéném és édesanyám is Lucia, sőt a lányom is. Engem Cia mamának becéznek, a lányomat Csinek.
Aigner Szilárd lánya, Lucia
Aigner Lucia 2018-ban ment férjhez, apja az esküvőjén sem lehetett jelen, de a fiatal lányt az vigasztalja, hogy az egész ország által szeretett meteorológus még megismerhette és megszerette a választottját.
Ő Aigner Szilárd és Pártai Lucia 24 éves lánya - Apja az esküvőjét már nem érhette meg
Aigner Szilárd lánya, Lucia sajnálja, hogy apja az esküvőjén már nem lehetett jelen, de örül, hogy legalább megismerte a választottját.
Elolvasom- sztár
- pártai lucia
- 60 fölött
- így néz ki most
- akkor és most
- ilyen volt ilyen lett
- időjós
- retro
- Hazai sztár