Tóth Gabi új párját sokszor összekeverik a testvérével: nagyon hasonlítanak egymásra
Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence és testvére, Papp Gergely Bálint nagyon hasonlítanak egymásra.
Krausz Gábor, majd Tóth Gabi augusztus 9-én szinte ugyanazzal a szöveggel tudatták, hogy kapcsolatuk hat év után véget ért. A sztárséf posztjában volt viszont egy mondta, ami az énekesnőéből hiányzott: „Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet.”
Ezt követően a Fricska Táncegyüttes a figyelem középpontjába került, Tóth Gabi ugyanis velük utazott erdélyi turnéra.
Papp Máté Bence testvére
Pár nappal később az énekesnőt a Fricska Táncegyüttes alapító táncosával, Papp Máté Bencével Jászberényben sétálgatva fotózták le, a múlt héten pedig a Redditen terjedt az a lesifotó, amit a horvát tengerparton készített róluk egy nyaraló.
A Tóth Gabinál hat évvel fiatalabb táncost könnyű azonosítani, ha egyedül látjuk egy fotón vagy videón, de ha a 29 éves Papp Máté Bence mellett a bátyja, Papp Gergely Bálint is ott van, már könnyű összekeverni őket, annyira hasonlítanak. (A Facebook-profilkép bal oldalán Papp Mété Bence, mellette Papp Gergely Bálint.) Az olvasók is zavarban voltak, amikor a Fricska fotóin próbálták beazonosítani, melyikük rabolhatta el Tóth Gabi szívét.
A Papp testvérek a Gödöllői Táncegyüttesben táncoltak, majd közösen alapították meg a Fricskát, amivel eleinte nem nyerték el a szakma tetszését, kritizálták őket, hogy nem is igazi néptáncot táncolnak. Van előttük példa, édesapjuk, Papp Imre a Jászság Népi Együttes alapítója, és szüleik alapították a Csángó Fesztivált.
A sok negatív vélemény miatt már majdnem feloszlottak, amikor Papp Máté Bence, Papp Gergely Bálint és Moussa Ahmed 2014 szeptemberében világrekordot állítottak fel Gödöllőn: a három táncos két perc alatt összesen 3937 leütést, illetve csapást ért el. Sorra érkeztek a gratulációk és a pozitív vélemények, amik kirángatták őket a rossz hangulatukból.
2015-ben négy igennel bejutottak a Britain’s Got Talent tehetségkutatóba, ezt követően az utcán is felismerték őket. Szerepeltek a hazai verzióban, az RTL Hungary's Got Talent című műsorában is. Sorra jöttek a külföldi fellépések: a Monte-Carlo-rali zárónapja, a riói olimpia, a párizsi Eb, New Yorkban az ’56-os szabadságharc évfordulója. A csúcs talán Károly király 70. születésnapja volt, amit 2018. november 14-én még hercegként ünnepelt: a Buckingham-palota tróntermében pedig a Fricska Táncegyüttes tagjai is felléptek.
Tóth Gabi és Majka balhéja
Majka szerint Tóth Gabinál erőszakosabb ember kevés van a bolygón.
Majka beolvasott Tóth Gabinak, mire az faképnél hagyta: „Felcseszted az agyamat!”
Majka és Tóth Gabi a Sztárban Sztár leszek! új évadának forgatásán balhézott össze.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2
OLVASD EL EZT IS!