Pap Rita és Bodnár Attila a 90-es évek sztárpárja volt: a két énekes így él napjainkban

Bodnár Attila a Femina interjújában elárulta, bár 16 évig nem éltek Magyarországon Pap Ritával, a közönség szívében ugyanúgy jelen voltak.

Pap Rita és Bodnár Attila 2023-ban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kuckó mackó, Csovi-csovi Jasper, Hápi kacsa - ezen címek hallatán sokan kezdik automatikusan dúdolni a ’90-es évek imádott gyerekdalait. Egyből megjelenik lelki szemeik előtt a szerzőpáros, akiknek köszönhetjük a szerzeményeket: Bodnár Attila és Pap Rita a korszak egyik legnépszerűbb duója voltak, akik nem csak alkotókként, házaspárként is belopták magukat a közönség szívébe.

Együtt szerezték a zenét, és a szövegeket is közösen írták. Kicsik és nagyok egyaránt rajongtak értük, 1994-ben a Magyar Televízió Táncdalfesztiválján közönségdíjat nyertek Az élet megy tovább című dalukkal, 2002-ben pedig saját műsorukkal, a Zenevarázzsal hódították meg a képernyőt.

Bodnár Attila és Pap Rita élete 2023-ban

A 2000-es évek közepén Ausztriába költöztek, 16 évnyi ott-tartózkodás után 2020-ban tértek vissza Magyarországra. Bár sokáig nem éltek itthon, az emberek szívében megmaradtak. Bodnár Attila a Femina interjújában mesélt arról, hogy a mai napig a zenének élnek feleségével, egy pillanatig sem érzékelték, hogy elfelejtette volna őket a közönség, épp ellenkezőleg.

bodnár attila 1

- 2020-ban, 16 év után költöztek vissza Magyarországra, akkor hogyan élték meg a változást, mennyire volt más visszacsöppenni?

- Tulajdonképpen nem volt semmi változás, mert mi azelőtt is Bükfürdőn éltünk, a magyar határ ezen oldalától 15 km-re, és Alsóőrs, ahova mentünk a gyerekek taníttatása miatt, a határ másik oldalán volt körülbelül 25 km távolságban.

Nem volt távolság sem testben, sem lélekben Magyarországtól és a magyar emberektől.

Rengeteget ingáztunk a két település között, no meg Szombathelyen és az egész országban, ahol a fellépéseinket tartottuk Soprontól Sátoraljaújhelyig az ország minden pontján.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Úgy tartják, a művészek érzékeny emberek. Legyen szó bármilyen alkotásról, hatással van rájuk az, mi zajlik éppen a nagyvilágban. A koronavírus-járvány, háború és gazdasági válság Bodnár Attila munkásságán is otthagyta a nyomát. 

- Ez az elkeserítő és kétségbeejtő érzés úgy tör felszínre az alkotói vénámból, hogy ilyen típusú és tartalmú dalok születnek meg bennem. Gyönyörű, nagy ívű, lírai dallamok, lélekhez és szívekhez szóló szöveggel, a félelem és az értelem felébresztésének ösztönző erejével próbálom elmondani, mit érzek, gondolok, és tanácsolok az embereknek. 

Új dalában, a Hol jársz, józan ész?-ben is ez a hangzásvilág és mondanivaló jelenik meg.

- Van kinek átadni a stafétabotot, két gyermekük közül 26 éves lányuk, Fanni kacsingat a zene felé sok egyéb más mellett. Felmerül az emberben a kérdés, vajon a zenei szakmában tapasztalt szülők féltik-e lányukat a show-biznisztől?

- Félteni nem féltem, mert egyrészt okos lány, nem vakmerő, sőt inkább óvatos és meggondolt. No meg azért mi is ott vagyunk, és látjuk előre tapasztalatból a buktatót, amit természetesen nem engednénk megtörténni. Több minden érdekli, és jelenleg is egyetemen tanul, mellette fotózik, zenekarban énekel, és kutyát nevel... Van program, ami leköti. A zenei pálya meg majd kialakul, ahogy a sors elrendeli, nem nagyon görcsöl mindenáron a színpadi sikerért, elég a zene szeretete.

Bodnár Attila és Pap Rita gyermekeikkel, Krisztiánnal és Fannival.
Bodnár Attila és Pap Rita gyermekeikkel, Krisztiánnal és Fannival.

- Milyen érzés szülőként, édesapaként megélni, hogy a csemeték kirepültek a családi fészekből?

- Eleinte bizony nagyon rossz volt, és lassan szoktuk meg azt, hogy kevesebbet van együtt a család, de hát ez az élet rendje, és minden szülőre ez vár. Az értelem előbb-utóbb meggyőzi a szívet, és elviseli ezt a helyzetet is. Azért nem olyan nagy az a távolság, és elég sokat vagyunk együtt látogatóban hol itt, hol ott. Visszatért az az életérzés kicsiben, amikor Rita és én csak ketten voltunk, no meg a kutya és a cicák, akik most is ugyanúgy vannak nekünk, mint azelőtt. Így aztán 

belevetettük magunkat újra a zenei és alkotói világba, és zenei műsort csinálunk, dalokat írunk, és tervezzük az új műsoraink megvalósítását.

- Nem lehet lazsálni, mert Bodnár Attila és Pap Rita rajongótábora a mai 28-tól a 80 éves korosztályig tart, és bizony kellenek az új slágerek az örökzöldek mellé.

Így ismerkedett meg egymással Pap Rita és Bodnár Attila

Pap Rita és Bodnár Attila megismerkedése közel negyven évvel ezelőttre datálható. Hazánk egyik leghíresebb zenész házaspárjának szerelme munkakapcsolatként indult. 

Pap Ritának párja volt, amikor Bodnár Attila beleszeretett: 40 éve így indult a kapcsolatuk

Pap Ritának még foglalt volt a szíve, amikor megismerkedett Bodnár Attilával, ráadásul ő volt az énekes főnöke.

Elolvasom
Ezt is szeretjük